Hát igen, a mi nagymamáink. Én is nagyon sokat voltam náluk, mert anyukám akkor végezte az egyetemet. A férjem is rengeteget volt a nagyszüleinél, szerintem túl sokat is, mert ha a gyerekkoráról mesél, csak a nagyszülőkkel kapcsolatos emlékei jönnek elő. Mellesleg az anyósomnak sincs túl sok emléke az amúgy egyszem fiáról. Ha kérdezem tőle, hogy milyen gyerek volt, rendszeresen azt a választ kapom, hogy hát ő azt voltaképpen már nem is tudja. Arra sem emlékszik, hogy mi volt az első szava. Arra bezzeg igen, hogy mennyit hízott a terhesség alatt:-DDD
És állandóan azzal jön, hogy Lora mikor alszik már náluk. Mert hogy náluk ez volt a leosztás, hogy a férjem a hétvégéket a nagyszülőknél töltötte. Nem érti meg, hogy én azzal semmit sem nyerek, ha az egyik gyereket elviszi, hiszen Soma itthon van, úgysem tudnánk elmenni sehova. Meg aztán Lorát el kell altatni: addig kell mellette feküdni, amíg el nem alszik. Na és persze éjszaka is mellette kell aludni. Amikor ezt elmondtam, csak nézett nagy szemekkel. Arról nem is beszélve, hogy Lora kerek perec kijelentette, hogy ő csak akkor akar náluk aludni, ha már Soma is nagy lesz, és ő is ott alhat. Mondtam is az anyósomnak, hogy ne féljen, lesz idő, amikor majd mindkét gyerkőcöt megkapja éjszakára. Erre annyira nem volt lelkes. Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy neki elsősorban Lora az unoka. Somával nem nagyon tud mit kezdeni. :-( Arról, hogy több napot is náluk maradjanak, nem nagyon lehet szó, mert az anyósom nem igazán tud főzni, és ők nem nagyon figyelnek arra, hogy melyik terméknek mikor jár le a szavatossági ideje. Én meg erre allergiás vagyok. És az sem tetszik, hogy cipővel bemászkálnak a lakásba, mikor a gyerekek csúsznak-másznak a földön. Nagyon sok időbe telt, mire megszokták, hogy nálunk a cipőnek a bejárati ajtó mellett van a helye. Tudom, hogy én sem vagyok egyszerű eset, de ez van:-)