Gellért Oszkár
Szeszély

A szeszélyt énekelem, kedves, mely összesodort veled.

Mit tudja a mag, ha burka pattan,
Hogy merre repíti a szél.
Meddő a közöny és termékeny, áldott a szeszély.

Most minden bizonyos és minden mozdulatlan.
Fölöttem a siket ég s a vak talaj alattam.
De fentről is, lentről is leskel a veszély:

Mert hasadhat a kárpit és rendülhet a mély
S egyszer meginoghat ittbenn a szobaszeglet
S lefuthat egy üstökös: a mennyei esély.

Merev a nyugalom és világokat mozgat a szeszély.
Kis sóhajok emelik-ejtik a kebled
S kint dagad és hullámzik a holdfényes éj.

Most egy hajfürtöd leomlik. Hogy szeretsz, szeszély.
Most megrebben a pillád. Szeszély, hogy szeretlek.
Most lobban a kályhaláng s a multról beszél:

Hogy egymásnak születtünk ketten: szeszély.

Hogy fiakat nemzettem neked: szeszély.
S hogy költő lehettem itt: szeszély.

És szeszély az utód és szeszély az előd,
S szeszély, hogy a hold évmilliók előtt
Kiszakad a földből. Mert örök a Szeszély -

S káprázat a Rend. S a Törvény mulandó.