Igen, Neil kikapott, láttam a meccset, ott voltam töle 3 méterre. Gyengén játszott, dehát aki kiverte, az lett késöbb a bajnok.(Berry Pinches) De nem ez a lényeg. Gondolod, hogy az emberek utána Pinches-hez nyomultak hosszú sorokban autogramért, meg fényképezkedni? Hát nem. Neil állta rendesen a rohamot. Én ugyan már kinöttem ebböl a korból, de mivel a kislányom nem volt jelen, és Neil a kedvence, csak odamentem én is hozzá. Rátartottam a mobilt erre ö beállt kedvesen mosolygó pózba. Lefotóztam, és megköszöntem neki. Nagyon szimpi volt, mert az X-edik sorbaállónak is kedvesen belemosolygott a kamerájába. Egyébként a legtöbb profi ezt csinálta, most láttam csak, hogy ebben is milyen profik.
Ugyanez lejátszódott Ryan Day-nél is.(Belejöttem a fotózásba.)
Idöközben kimentünk az utcára valamit enni, hát ki jön szembe a fürth-i sétálóutcán?
Steve Davis, már civilben, mivel már kiesett. Megkértük hogy lefotózhatjuk-e, én beálltam mellé, a férjem fotózott. Hát ez az elsö képem egy hatszoros világbajnokkal.

De vissza a versenyhez. Jópofa volt, 6 asztalnál megy egyszerre a játék, 3 frame-t kell nyerni, így a meccsek rövidek, sok meccs van, sok profinak a játékát láthattam. Néhány meccset végignéztem egészben, de inkább ide-oda vándoroltam, bele-bele néztem ebbe is, abba is.
Emlékezetes pl. egy Jimmy White-Philip Williams meccs. Az ismeretlen wales-i versenyzö már 2-1-re és 69-0-ra vezetett. Úgy tünt sima vereség Jimmynek, amikoris megvillogott, és a közönség ovációja közepette fordított. Aztán viszont elrohant, nem állt le fotózkodni.