Kedves Qedrák!

 

Adalék egy korábbi vitánkhoz:

megnéztem a Kivonulás könyvében az oltárok leírását.

E szerint az oltárok meglehetősen kicsik voltak, én legalább is nagyobbra számítottam: az illatáldozati oltár pl. mindössze 1X1 könyök alapterületű volt, míg az égőáldozati oltár 5X5 könyök alapterületű volt.

Az érdekes azonban az, hogy a Biblia szerint mind a két oltárnak mind a négy sarkát szarvval kellett díszíteni.

Ez megmagyarázhatja azt, amit korábban a szarvas oltárakról írtál.

Lehet, hogy kezdetben valóban csak egy égőáldozati és egy illatáldozati oltár volt, ahogy azt a Szentírás leírja, Kánaán birtokbavétele és a letelepedés után valószínűleg számolatlanul csináltak a központi szentély oltárának mintájára további oltárokat.

 

Az istentiszteleti kultusz központosítását vagy visszaközpontosítását aztán csak Jósiás király idejében (ur. Kr.e 639-609)hajtották végre, igaz, hogy akkor vasszigorral.

Az ő idejében a "vidéki" kultuszhelyeket tűzzel-vassal elpusztították, gyakran a papjaikat sem kímélték. A papságot és a kultuszt Jeruzsálembe rendelték. Valószínű, hogy a felnőtt zsidó férfiak számára kötelező évi háromszori jeruzsálemi zarándoklat bevezetése is az ő uralkodása alatt történt.

 

Arról is megemlékezik az Ószövetség, hogy Salamon egységes birodalmának fölbomlása után az északi országrész első királya, I. Jeroboám (uralk. kb. Kr.e. 930-908) a jeruzsálemi szentély központi szerepének ellensúlyozására országa északi és déli határán, Dán és Bétel városokban egy-egy bikaszobrot állítatott fel, ahol az északi törzsek Jahvét bika (Taurus) képében imádták.