Somlyó György

Vázakép

Törékenység! te súlyosabb vagy,
mint a kő.
Drága kehely, te fényben remegő,
én roskadok tealattad.
 
Ólomnál nehezebb tartani téged,
te lehelet.
Hogy járjam itt veled
e buktató, szakadékos vidéket?
 
Én is csak ingok – mért hiszed,
hogy hozzám szelidebb e tájék?
Ha valahol végre megállnék,
máris elöntik orv-sodru vizek.
 
Minden biztonság újra csalárd hatalom,
minden lépés újabb zuhanó,
és közben drága, féltenivaló
kincsekkel rakva szivem és karom.
 
Mi segítene? mily égi cselek?
Még a zsonglőr is néha hibázik.
Csak most vigyázz itt,
hogy el ne kelljen ejtselek!
 
És aztán elfutnom világgá,
mint a kisgyerek:
míg mind, akit szeret,
szívtelent és gonoszt kiált rá,
 
ő tudja csak, milyen hazúg a vád,
de feloldozást nem találva,
egy földöntúli fára
akasztja bűnét s bánatát.