Az első megnyert "Európa"!!!
Csak röviden: az első rajt az Angol Baja-n + az első rajt az új autóval = az első győzelem az Európai Baja Kupa sorozatban a Zapletal - Janáček kettős számára!
A harmadik futama a tereprali Európai Baja Kupa sorozatának meghozta az első történelmi győzelmét úgy a cseh, mint a magyar színeknek!
Ugyanis a Zapletal – Janáček páros magyar nemzetközi liszenszel állt rajthoz idén az összes versenyen.
A verseny során már az első szelektív szakasztól érezhető volt, a gyári MitsubishiL200-as autóban nagy potenciál van, és a pénteki ismerkedés után Mirek Zapletal szombaton rögtön a második mért szakaszt már meg is nyerte. Még annak ellenére is, hogy pár kilométerrel a cél előtt egy technikai problémával kellett szembenéznie, mégpedig csúszós kuplunggal. A gyári autó nem nagyon szereti a vizet, és ez rögtön meg is látszott a karbon-kuplungon, mikor a cél előtt átmentünk két patakon. Sajnos Wales-ben egész hétvégén esett, úgyhogy minden egyes szakaszon szembetalálkoztunk ugyanezzel a problémával. De mindezek ellenére Mirek megnyerte a negyedik mért szakaszt is, és így a szombati versenynapot az abszolút második helyen fejezte be a kettős. Az élen a tavalyi bajnok, Marc Blazquez állt, és csapatunkat az orosz bajnok, Boris Gadasin, az idei Italian Baja győztese követte hét perces lemaradással.
Zdeněk Pořízek és Přemo Korejz a szombati versenynapot a remek abszolút kilencedik, és a kategória negyedik helyén végezte.
A verseny vasárnap reggel folytatódott tovább, mikor is rögtön az első szakaszon Marc Blazqueznek a váltóval akadtak gondjai a Nissan Pathfinder-en, így kettősünk, a Zapletal – Janáček páros ideiglenesen a verseny élére került. Annak ellenére, hogy a vasárnapi nap folyamán az összes szelektív szakaszt Boris Gadasin nyerte, Mirek Zapletal tartotta folyamatosan a második helyet szakaszonként, így az orosz bajnok nem tudta ledolgozni hátrányát, és csapatunk megtarthatta a 3 perces előnyét az abszolút összesítésben. A végeredmény a következő képen folytatódott: Gadasin után a harmadik helyet Hamad Al-thani foglalta el egy Mitsubishi Pajeru Di-D-vel. Zdeněk Pořízek fokozatosan előretornázta magát a 7. helyre, és a diesel kategóriában pedig a 3. pozícióra.
Mirek így kommentálta győzelmét: „...abszolút nem várt eredmény ez, főleg a kezdeti problémák után a kuplunggal. Egy koronával sem mertem volna fogadni rá! Végig párásodott az első szélvédőnk, és a pálya is igen szét volt esve már az első körök után. Nem kis munkája akadt Mílának az ablaktörlővel, hogy győzze törölni a szélvédőt, hogy én lássak is valamit. A versenyt nem is sorolnám a legnehezebb kategóriába. Gyakorlatilag még csak ismerkedtünk az autóval. De köszönhetően a jó események sorozatának, minden jól végződött. A Wales-i sáros pályák nem csak a legénységet, de a technikát is levizsgáztatták.“
A csapat most megpróbál minél előbb hazaérni Dřevohosticébe, hogy mindkét autót a legjobban felkészíthessék a következő versenyre, a HunGarian Baja 2007 elnevezésű FIA kandidáló futamra ami már a jövő hét végén zajlik a Veszprém környéki lőtéren.
Még több, érdekes fotó a versenyről a www.offroadsport.cz oldalon található, és rövid időn belül feltöltjük oldalunk videó galériáját a legérdekesebb fedélzeti kamera felvételeivel is.
Az egész OffROADSPORT CZ csapat nevében kíván szép napot
Míla Janáček
A BAJA GB 2007 végeredménye:
1. ZAPLETAL/JANACEK CZ/CZ Mitsubishi L200 5:42:50
2. GADASIN/MIRONENKO RU/RU Nissan Navara - 2:54
3. AL-THANI/SARYAN QA/QA Mitsubishi Pajero - 25:44
4. TERMENS/VILALTA E/E Mitsubishi Montero - 36:41
5. HOPKINS/ TOROSYAN GB/GB Land Rover Discovery - 40:33
6. Van DEIJNE/ROSEGAAR NL/NL Mitsubishi L200 - 43:00
7. PORIZEK/KOREJZ CZ/CZ Mitsubishi Pajero - 51:15