ACE-man Creative Commons License 2007.08.18 0 0 93

Feri jó barátom volt, sokszor repültem vele, tényleg jól repült. Ezt meg tudom itélni, mivel magam is közel 30 éve repülök a legkülönbözőbb tipusokkal. A corvust is ismerem, szerintem nagyon jó gép és nagyon szép is igaz csak egyszer láttam a gépet. A Corvus céghez nincsen semmi közöm.

 

 Sokat gondolkodtam a baleset után, hogy hozzászóljak-e a témához, sokáig halogattam a véleményemet, vívódott bennem a barát és a repülős ember. Most mégis megteszem, mert olyan véleméynek hangzottak el itt amik főleg a kívülállók szájról szájra adott egyre jobban elferdített rémhírei. Akármennyire is fáj, hogy Feri elment közülünk, tudomásul kell vennünk, hogy ő sem volt tévedhetettlen. A sportrepülős balesetek 99.9999%-ban pilóta hibára vezethető vissza a baleset.

 

Még az olyan esetekben is, amikor a pld a levegőben összecsuklik a szárny, lásd Roczkov Feri balesetét. Ott is a vizsgálat alatt derült csak ki, hogy Roczkov Feri a balesetét megelőző napon már csinált egy "repeseményt" és emiatt saját kezüleg átszerelte a gépét, és egy sérült alkatrészt épített be, ami másnap a levegőben eltört, ezzel 2 ember halálát okozva. Első látásra ott is mindenki azt mondta, hogy a gép volt hibás. A végén ott is kiderült hogy a pilóta volt a hibás.

 

Egyébként aki vezetett már jópár motorosgépet az mind megerősítheti, hogy a motorosgpek kivétel nélkül elhúznak valamerre, ez pedig elsősorban a légcsavar forgása miatt van. Természetesen előfordulhat a gép konstrukciós hibájából is, de a berepülés és tipusalkalmassági vizsgálatok az ilyen konstrukciós hibákat hivatottak kiszűrni. Szóval ha egy gép elhúz valamerre egy picit az egy normális jelenség, és ezt nem kell felfújni.

 

A PLH tényleg nehéz helyzetben van a független szakemberek kiválasztásában. Én egyszer voltam Ballószögön, amikor bemutatták a gépet, ezért már én sem vehetek részt a vizsgálatokban? Hűlyeségeket beszélsz fiam, ez az ország túl kicsi, a repülős társadalom álltalában elég jól ismeri a másikat, és így valamilyen köze is könnyen lehet egy másik repülőshöz vagy repülőgép készítő céghez. Ilyen alapon az ország összes pilótáját ki lehetne zárni a vizsgálatból.

 

 

A vizsgálatok alapján, még az ennyire sérült roncsok esetében is egy alapos vizsgálat ki fogja deríteni, hogy mi történt. Ezért nem kell ez a lejárató szöveg, hogy Gézabácsi sufnituningja volt.

 

A hozzászólásodból sugárzik a rosszindulat, a hozzánemértés.

 

 

 

 

 

Előzmény: Törölt nick (87)