Fügefa és mirtuszkoszorú (Umesh)

 

 

Fákat öleltem benned

Hegyeket jártam benned

Tavak partján megpihentem

Hosszú útról visszatértem

 

Kávészseton kincsek

Öreg kapun rézkilincsek

Belémhasított villám

Itt az íróasztalomnál

 

Ébresztett fel hirtelen

Hangod, szemed, szavad

S elégett minden

S elég lett minden

Levendulaillat az ég alatt

 

Terasz szemben a Várral

Dunába borult csillagok

Leselkedő lámpák a szánknál

Karodba hullott szél vagyok

 

S párna voltam ágyadon

Csók egy puha tenyérben

Érintés az arcodon

Szelíd vihar hófehéren

 

Sötét bőrödön álom

Hittem, tudtam megtalálom

Eljön hozzám, körbefon

Megtart és karjába von

 

A föld, s gyökeret verek újra

Megnyúlt ágaim kilógnak az útra

Szagos virágaim a sárba szórom

Szirmaimat sárga ködbe oldom

 

Menni kellett hozzád, a szóért

Reménytadó biztatóért

Sebeim gyógyította kezed

Törzsembe vésted neved

 

Ahol öleltél béke volt,

Friss levél sarjadt ajkamon

Meghajolt a vézna hold

Harmat fázott az asztalon

 

Mellkasod bársonyán

Szunnyadt el szép fejem

Szíved hallgatta

Titokban jobb fülem

 

Dobbant a csend

Roppant az idő

Visszaszámolt már

Bennünk a jövő

 

S nem akartuk tudni

Ott , egy másik éjjelen

Félbetépett hajnalon

Hol félszegen megjelent

 

A búcsú, csak néhány napra

Szólt, s mi lett belőle

Elfogyott a napfény

Tornádó jött

Ágainkat is letörte...

 

S mégis a fügefa virul

Talán az árnyéka, néha szomorú

Szemem új földeket lát

Hajamba font mirtuszkoszorú...

 

Hívott, belémkarolt, hátulról átölelt

Elvitt, becézett, úgy szólt, úgy figyelt

Ahogy előtte, addig, más sosem.

Umesh, hogyan köszönjem?

Nem teszem...

 

 

Emlékszel,

Ahogy vártunk?

Tiszta, édes illat..

Jött egy szellő

S elvitte titkainkat.