Lesznai Anna

A pillanatok nyoszolyáján

 

 

Te másé, én meg senkié.
Egy kedvre ketten nem születtünk,
Egy bölcsőt nem táplál a testünk,
Nem termettünk egy ölelésre.

 

Nem volt csókunk és nem volt ágyunk:
Összeborult útverte lelkünk,
Örültünk, hogy egymásra leltünk,
Nem telt idő játékos vágyra.

 

Este volt bennünk és a kertben...
Egymásba mi pihenni tértünk.
A dús gyönyör, mit el nem értünk
Mint síri rög hullott le ránk.

 

Elporladtunk, megsemmisültünk.
Nem folyt idő, ahol mi álltunk:
Így lett örök találkozásunk
A pillanatok nyoszolyáján.