"Nekem más allegória jutott eszembe róla. A lovacskák(nők) rabok, akik húznak. A szülők (férfiak, nők) elviszik a jövő nemzedékét, amely természetesnek, helyesnek, és követendőnek tekinti ezt a bánásmódot. A síró kislány a feminista."

Nofene, csak nő lehet póniló? :)

Nekem más allegória jutott eszembe róla.
A lovacskák (nők és férfiak) az igazi szülők, akik "húznak".
A szülők/nézők akik látják a jövő nemzedékének örömét, s akik természetesnek, helyesnek, és követendőnek tekintik ezt a bánásmódot.
A szülőknek azért tetszik, mert felismerik a póniban önmagukat, a nézők pedig azért a gyerek-örömért szeretnének egyszer pónik lenni.

A síró kislány viszont valóban feminista. A feminista egy síró kislány, aki csak a póni szenvedését látja, az örömét - a csutakolást, a fényezést, az evést, a boldog alvást - nem.


Egyszer, nagyon-nagyon régen... amikor még nem voltak pónik a városi gyerekeknek, csak könyvek... egy kisfiú olvasott valamit a bányalovakról.
Mesének-programnak nézett egy adattárat, s ezzel nem félre-, épp csak túl előreprogramozta vele a saját navigációs komputerét.
Így lett belőle a legemberibb robot, akit csak ismert: félig ember, de félig mégiscsak robot.

Óvatosan hát a mesékkel!