"A régi, nagy bérlakást meg lehetett venni potom pénzért még a rendszerváltás után, aminek később nagyon felment az ára és jó áron lehetett eladni."
Tehát nem minkával, ez a lényeg.
"Egyébként 100ból hány férfi az olyan, aki pl. 18-22 éves korában elkezd dolgozni (áááá, nem bulizik hajnalig az egyetemen, költve a szülei pénzét)"
Ha a férfiak nem dolgoznának, akkor nem lenne alapja az egész feltevésnek. Kevéssel találkoztam, aki csak teng leng, viszont annál több nőneművel, aki megelégedett a telefonos meg papírmunkával, mert úgyis lesz valahogy, csak addig tudjon tetszelegni a ruháival, majd beházasodik, de sietni kell, mert 30 körül már szűlni KELL!
Sőt, a munkahelyemen az ebéldő áthallatszik az irodámba, érdekes volt éveken át kb 6-os csoportokban a "nők" beszélgetéseit hallani. "nem baj, majd úgyis megveszi. nem baj, majd úgyis elválok és enyém a lakás fele, az 10 millió, hihihi, stb"
Szóval ez van, de nem jellemző a te helyzeted, egyáltalán.