Hála a múltkor felfedezett homeós gyszertárnak, a mandulagyulladásomat leküzdöttem. Kár, hogy nem első nap választottam magamnak szert. Amikor bevettem, órák alatt húzódott vissza a mérete.

Viszont a közérzetem nagyon lassan javul, visszaesésekkel. Lelkileg már jól vagyok.

A lakásunk úgy néz ki, mintha költöznénk. Ma villanyt szereltek, kedden gáz-, vízvezetékeket fektetnek. Remélem a hét 2. felében lebetonozzák az egyik régi szobát, hogy ne kelljen árkokat ugrálnunk. Szóval most jön a java. Azért már szeretnék közelebb lenni a végéhez.

Ami nehéz benne, hogy vmit elpakolok, de utána nem a helyére rakom vissza, hanem egy következő pontra, ahol épp nem csinálnak semmit. Pénteken pl. kirámoltam a kamrát (elképesztő mennyiségű akármi volt ott), vettünk összecsavarozható polcokat, szombaton visszapakoltam. De hiábavó volt részben, mert még festeni kell, meg befalaztatni egy ajtót.

Gondoltam este Norbira. Zádor mindenkit ütött, közben kacagott. Akármilyen határozottan szóltunk rá, nem foglakozott vele. Figyelmét se lehetett elterelni, fejébe vette, hogy rosszalkodni fog. Átvittem a másik szobába, semmi. Kizártam az előtérbe, nyitotta az ajtót, nevetve jött vissza. A 20. alkalom után megint az előtérbe vittem, székkel megtámasztottam az ajtót (üveges). 5 percig hagytam sírni, aztán beengedtem. Rohant körbe mindenkihez, simogatás, puszi, aztán újra. Zorka is nagyon aranyos volt, magyarázta neki, hogy ő mennyire szomorú volt, hogy ki kellett zárni, máskor ne csináljon ilyet.