Mint apáink régen, törjük szét a láncot.
Mindig szívünkben élsz, szeretetbe zárva.
Világít, erőt ád népünk örömére.
Magyarok Istene, ne hagyd hűlni lángod.

Egyébként sem mindenhol helyes az írásjelhasználat, de ez már lehet a költői szabadság része, a fentiek viszont egyértelmű helyesírási hibák.

Ami a kultúrát illeti, valóban, kicsit finomítok rajta: nem tartom az értékes kultúra részének. Ugyanoda sorolom, ahova Lagzi Lajcsit, Vámosi—Zárait vagy a magyarnótát (és nem, mielőtt valaki lecsapna rá, nem azért, mert a magyar szó szerepel benne, amelyhez egyébként sincs sok köze). Valamifajta populáris kultúra része, valóban, ezt rosszul fogalmaztam az előző sommás mondatomban, de az igazi lényegen ez nem változtat.

Tudom, hogy ez népszerűbb a komolyzenénél, és egy rendezvénynél, amely több embert akar vonzani, ez fontos szempont anyagilag is, egyébként is. De az, hogy még csak alibiből sem tesznek be a programjukba valami valódi, igazi kulturális értéket (amelyben mi, magyarok, amúgy szerencsére bővelkedünk, és messze nem csak zenére gondolok: íróink, költőink, festőink, satöbbi; lenne mit bemutatni, ha volna kinek, de alighanem ők túl jól ismerik ehhez a saját közönségüket), ha másnak nem, hivatkozási alapnak, ott kilóg a lóláb. Jó, az az egy János vitéz, a Vukot nagyon szeretjük, én is, dehát azért az csak egy gyerekmese, nehogy már ebben merüljön ki a dolog. Ugyanakkor fennhangon hirdetik, hogy így magyar meg úgy kulturális. Mitől lenne az? Tejfalussytól? Friedlichtől? Grandpierre-től? Kiszelytől? Drábiktól? Bakaytól? Viccelsz?