Egyik ismerősöm azt mondta, hogy szerinte kutya macska kérdésben kétfajta ember létezik. Az egyik, amelyik nem szereti a macsekokat, de a kutyákat imádja, és fordítva. Van benne valami, csak én ennyire nem általánosítanék.
Régen egyformán szerettem a kutyákat és a macskákat, mígnem egy általam csodált kutyafajta-egyed (nagy fehér puha kuvasz) alattomos módon, minden előzetes figyelmeztetés nélkül odajött és belémharapott. Ez nekem akkora árulás és csalódás volt, hogy átbillent a mérleg a macskák felé.
Minden ha megfigyeled minden macska egy betörhetetlen egyéniség. Nem, nem 'hízeleg' amikor dörgölőzik, hanem megjelöl a kis illatanyagával. Ezzel a ténnyel nálam megszűnt az az előítélet, ami miatt más a macskákat nem szereti. A macska egy magának való állat, és nem fejezi ki olyan egyértelműen a szeretetét, mint egy kutyus. Sokkal nehezebb megszelídíteni. A szeretét pl. az megfogott egerek konyhába hordásával fejezi ki.
Nekünk van egy szörnyeteg öreg kandúrunk, olyan jóféle falusi szürke, úgy jött hozzánk, hogy egyszer adtunk neki enni, és ott maradt. Szemtelen, olyan mint egy házsártos vénember, de mindig muszáj vagyok neki megbocsátani.
A macskáknak van még egy előnyük. Nem hagynak maguk után kutyagumit, amitől, ha belelépek, elromlik a kedvem.