UFO-K, FÖLDÖNKÍVÜLIEK, TALÁLKOZÁSOK
A FÕTITKÁR ÉS AZ IDEGENEK
EGY NEW YORK-I ELTÉRÍTÉS KRÓNIKÁJA

Minden bizonnyal az egyik legfigyelemreméltóbb és legalaposabban kivizsgált eltérítési esetre hívta fel a figyelmet Budd Hopkins Szemtanúk címû könyvében. Egy olyan eltérítésre, amelynek külsõ szemtanúi voltak, köztük nem kisebb személyiség, mint az ENSZ akkori fõtitkára!

A történet 1989. december 1-jén kezdõdött, amikor a New York-ban élõ festõ- és szobrászmûvészt, az eltérítések egyik legismertebb kutatóját, Budd Hopkins-t egy izgatott nõ hívta fel telefonon. Hopkins a nálunk is jól ismert Elveszett Idõ, majd az ezt követõ Betolakodók címû bestsellereiben világított rá a földönkívüliek által végrehajtott eltérítések realitására. A szerzõ arra kérte könyve olvasóit, ha hasonló események részesei vagy szemtanúi lennének, keressék fel õt; segítsék beszámolóikkal az ufonautákkal és tevékenységükkel kapcsolatos kutatásokat.
E felhívásra jelentkezett a vonal túlsó végén az a negyven éves hölgy, aki késõbb Linda Cortile néven vált ismertté. A nõ egy tipikus eltérítési élményrõl számolt be Hopkins-nak, amely november 30-án hajnali 3 óra körül történt otthonában, egy Lower East Side-i ház 12. emeletén.
A nõ izgatottsága miatt Hopkins gyorsan cselekedett, és már másnapra, december 2-ára megszervezett egy találkozót, amelynek alkalmával regressziós hipnózisban magnószalagra vette a nõ beszámolóját.
E szerint a nõt arra ébredt, hogy valaki, pontosabban valakik vannak a szobájában. Hamarosan rádöbbent, hogy öt apró termetû, fehér és kékes bõrû, fekete szemû alak állt az ágya körül. Kivették az ágyából és átvitték a nappaliba, amelyet kékesfehér fény töltött be.
A rémült és lebénult asszonyt odavitték az ablakhoz, és megmagyarázhatatlan módon kilebegtették az ablakon egyenesen egy az ablak elõtt lebegõ, várakozó ûrhajó fedélzetére.
"Kinn vagyok, kinn vagyok az ablakon kívül…furcsa érzés. Lebegek, látom a várost, a hidat…" - idézte fel az élményt hipnózisban a nõ.
Az UFO fedélzetén Linda egy asztalon találta magát, ahol ugyanazok a lények a hátát és a jobb orrlyukát vizsgálták meg, majd a családjáról kérdezték, végül elengedték. Homályosan emlékezett még az ajtajára, majd a következõ pillanatban arra eszmélt, hogy otthon van újra a saját ágyában. Az élmény rendkívül rémisztõ volt és a nõ igen rosszul viselte a vele történteket, de Hopkins szempontjából az eset ekkor még csak a több száz hasonló eltérítési élmény egyike volt egészen addig, amíg 15 hónappal késõbb ki nem derült, hogy a nõ eltérítését az utcáról mások is látták.
1991 februárjában Hopkins egy érdekes levelet kapott, két rendõrtõl, akik azt állították, hogy 1989 novemberének utolsó napján egy UFO-t figyeltek meg a Brooklyn-hídról, miközben autójukkal várakoztak. A két férfi leírta, hogy az ovális alakú UFO egy közeli ház felett lebegett.

Vörös és narancs színei hírtelen kékesfehérre váltottak, miközben a tárgy az egyik ablak elé ment, és egy fénycsóván át egy nõt, illetve több fura alakot szippantott magába. A nõt ragyogó, kékesfehér fénysugár vette körül, és két apró alak fogta közre elõl, egy pedig hátulról kísérte. Az alakok embriószerû pózban ugrottak ki az ablakon, majd kiegyenesedtek és egyértelmû volt, hogy sokkal kisebb termetûek, mint a hálóruhás nõ. Pár másodperccel késõbb, amikor az UFO magukba szippantotta õket, a tárgy ismét vöröses színû lett és elszáguldott. Valamivel odébb, a 17-es mólónál, a Brooklyn-híd közelében merült bele a folyóba. A két szemtanú levelében jelezte, hogy szándékukban áll felkeresni a nõt, akit láttak az ablakon kilebegni.
A történet megdöbbentõ volt. Hopkins jól emlékezett a két évvel korábbi beszámolóra, és felhívta Linda Cortile-t, hogy jelezze számára a két férfi várható érkezését.
A szemtanúk február 19-én fel is keresték a nõt, és kikérdezték elrablásának körülményeirõl. Magukról csak annyit árultak el, hogy szakmai karrierjük miatt nem kívánják felfedni kilétüket, de miután a nõ közvetítette Hopkins azon kérését, hogy fedjék fel személyazonosságukat, vagy legalább mondják magnóra vallomásukat, ígéretet tettek arra, hogy eleget tesznek a kutató kérésének.
Hopkins hamarosan kapott is egy magnószalagot és egy levelet, amelyben a szemtanúk megerõsítették a látottakat, és elmondták azt, hogy valójában nem rendõrök, de kilétüket nem fedhetik fel egy harmadik közismert és befolyásos személy miatt, aki azon az éjszakán velük volt és szintén szemtanúja volt Linda Cortile elrablásának. Hopkins azonban nem adta fel, és elmondása szerint 1993-ban egy repülõtéren személyesen is találkozott azzal a bizonyos harmadik emberrel, akinek kilétét azonban õ maga sem fedhette fel, mert ahogy egy késõbbi interjúban elmondta, "túlságosan is jelentõs személyiségrõl van szó ahhoz, hogy belekeveredjen ebbe az ügybe…"
Ám a történet ezzel nem ért véget, mivel a Dan és Richard néven bemutatkozott "álrendõr" szemtanúk kilétére hamarosan fény derült. Bármennyire is vigyáztak inkognitójukra, Linda, aki személyesen találkozott velük, Dan-ben felismerte azt a férfit, akit korábban - mint kiderült egy 1988. decemberi híradós tudósításban - Mihail Gorbacsov mellett látott állni az ENSZ székházban! Amikor Hopkins megszerezte az említett híradófelvételt, Linda Cortile 100%-ig biztos volt benne, hogy az õt felkeresõ szemtanúk egyike, Dan azonos a felvételen látható férfivel, ráadásul egy újabb hipnózisban arra is fény derült, hogy Linda az ablakon való kilebegés közben látott egy diplomata rendszámú autót várakozni a Brooklyn-híd kijáratánál, a Franklin D. Roosevelt sugárúton.
A történetet összerakva hamarosan fény derült arra, hogy Dan és Richard a valóságban testõrök, az ENSZ székház biztonsági személyzetének tagjai, és azon a novemberi hajnalon épp Perez de Cuellar ENSZ fõtitkárt szállították, amikor autójuk az UFO feltûnésének pillanatában leállt. Így vált a két testõr és az ENSZ fõtitkára szemtanújává egy nõ eltérítésének. Hopkins szerint mindez nem lehet véletlen. Egy olyan nagyvárosban, mint New York több ezer szemtanúja kellett volna, hogy legyen az UFO megjelenésének, mégis csak ez a három ember látta az eltérítést. Az idegenek szándékosan így alakították az események menetét. Ezt a feltételezést Dan egy újabb levélben meg is erõsítette. Mint elmondta, az a bizonyos harmadik ember elmondta neki, hogy másodpercekkel azután, hogy látták az asszony elrablását, õ maga is a parton találta magát az asszonnyal együtt. Mindezt az illetõ természetesen soha sem fogja a nyilvánosság elõtt elismerni.
A két szemtanú közül Dan állítólag hamarosan megháborodott, majd eltûnt, akárcsak Richard, akinek azonban még módjában állt egy újabb megerõsítést eljuttatnia Hopkins-nak, alátámasztva ezzel a kutató azon feltételezését, hogy a nõt és a három férfit egyszerre térítették el a földönkívüliek. Richard ugyanis visszaemlékezett arra, hogy az UFO fedélzetén egy fémcsövekbõl álló mûszert látott, amelyben a földönkívüliek által gyûjtött homokmintákat vizsgálták, és ebbõl a homokból a zakója zsebébe tett egy marékkal. Richard késõbb hasonló homokszemcséket talált abban a cipõjében is, amit azon az ominózus éjszakán viselt, és ezt a két anyagmintát jutatta el a kutatónak, aki a mozaikkockákat összerakva, évek kutatómunkája és korábbi tapasztalatai alapján végül arra a következtetésre jutott, hogy azon a bizonyos éjszakán Linda Cortile elrablása feltehetõen csak demonstrációnak számított arra, hogy a földönkívüliek egy vezetõ politikusnak szemléltessék erejüket. A célpont nem Linda Cortile, de még csak nem is Dan vagy Richard volt, hanem az a bizonyos harmadik ember. Sokak számára nyilvánvaló, hogy ez az illetõ nem más volt, mint Perez de Cuellar.
A nõ, akit korábban már többször is eltérítettek és akinek implantátumot is ültettek az orrába, tökéletesen megfelelt az idegenek céljainak. De vajon mik lehettek ezek valójában? Egy titkos megbeszélés, egyesség, megállapodás vagy csupán hatalmi demonstráció, esetleg az emberiség gyengeségének, elmaradottságának szemléltetése, vagy valamilyen figyelmeztetés? A választ alán csak az ENSZ akkori fõtitkára tudja, aki azonban mindig is tagadta, hogy valaha is része lett volna a földönkívüliekkel történt találkozásban…