oncogito Creative Commons License 2007.07.29 0 0 1853
12szer!
Kissé elnagyolt a példád.
Számomra leglábbis nem derült ki, hogy szerinted a figurák az emberek, -- vagy a játékosok és a figurák csak a lehetőségek.

Ha az előbbi, akkor sántít, mert a figurák nem maguk határozzák meg, hogy mikor és hova lépnek, ez történik velük. Legfeljebb ha úgy nézzük, hogy a figuráknak van öntudatuk, és azt hiszik, hogy maguktól lépegetnek. Ha így gondolod, ezt szerintem kicsit bővebben kellene kifejteni.

Ha a játszmát játszó ember a képlet és a megalkotott törvények szerint játszik, szabad akaratának csak tudása szab határt a játszma kimenetelét illetően. Viszont az életben Isten törvényének tudása önmagában semmit nem ér, ha nem aszerint élnek. Ugyanakkor kevés infóval, de lelkiismerettel is lehet Istennek tetszően élni. A sakkban ez ugyancsak kevés lenne.
A hasonlat itt azért sem jó, mert a sakkjátékos betartja a szabályokat és ezek alapján nyer, vagy veszít. A valóságban azonban szabad áthágni Isten törvényeit és az emberek meg is teszik. És nem olyan gyakorisággal volt özönvíz, vagy tűzeső, mint ahogy át lettek hágva a törvények. Te magad is úgy fogalmazol: érdemes betartani a törvényeket. Egy sakkjátszmát meg nem lehet lejátszani, csak a szabályok betartásával. Ha mégsem azt teszik, az már nem sakkjátszma, hanem valami más.

A korlátokon azonban nem lehet túlmenni. Igaz, hogy Ábrahám is alkudott és igaz, hogy Isten engedett az alkunak - de mi lett mégis? Amit isten előre eltervezett!
Előzmény: 12szer (1776)