(második rész)

At least one bar association has seen fit to threaten male dissenters, concluding a report on women with a stern warning. Men, it says, will try to stop affirmative action, deny their bias, refuse to understand the nature of systemic barriers to women, or even institute a backlash with stereotypes embedded in misogynistic messages, anecdotes, myths, and homilies or “accusations ... [that women are] ‘whining’ or being ‘provocative’ when legitimate complaints are raised.”3 From our point of view, this report – one that relies on its own stereotypes – has gone beyond gynocentrism and embraced misandry.

Gynocentrism is the self-centred counterpart of androcentrism, and misandry is the sexist counterpart of misogyny. From the very beginning of this volume, we must be as clear as we were in the earlier volume about one thing. We define hatred as a collectively shared and culturally propagated worldview, not a personal emotion such as dislike or anger. Ultimately, this worldview is always expressed as “our” contempt for “them.” Misandry, as such, has never been either legal or illegal. In a technical sense, therefore, it cannot be legalized in the same way that, say, marijuana can be legalized. Nonetheless, overt expressions of hatred toward specific groups are indeed illegal. Our point here is that hatred toward men is just as unacceptable morally as hatred toward any other group and should therefore be just as unacceptable legally. Some people are aware of misandry but fervently believe that hatred toward men should be regarded as a legitimate exception to the general rule against hatred toward other groups. Most people find it hard even to notice misandry. The very idea seems counterintuitive. Men, according to conventional wisdom, have all the power. Therefore, presumably, they are immune to all serious harm. Besides, no one has ever called explicitly for discrimination against men or against any other segment of the population. After all, modern democracies and their legal systems are based explicitly on the rhetoric of equality. Yet many people have called explicitly for discrimination in favour of women – that is, legal measures to solve problems faced only by women. As a result, women have gained special protections: for example, the right to job security and benefits during pregnancy. These reforms, which were originally welcomed in the name of fairness, were soon extended to include measures such as affirmative action. Designed to “level the playing field,” these measures were supposed ultimately to create equality by institutionalizing temporary inequality (although it was by no means self-evident that they could ever be terminated, no matter how much conditions might change, without a major political upheaval).

The goal was to raise the prospects of women, advocates explained, not to lower those of men. The result, nonetheless, was that gynocentrism and even misandry entered through the back door. Feminists explained the need for these legal measures by blaming the problems of women directly and exclusively on men, who were the scapegoats. Women were a victim class, said feminist lobby groups, and men the oppressor class. If men suffered
from the new discrimination, they added, then so be it; men were collectively guilty and deserved collective punishment. No wonder many people, including some men, accepted the notion that it was morally acceptable to impose legal obligations, penalties, and restrictive conditions on men but not on women. No wonder, also, that they found it morally acceptable to use hate legislation as a way of protecting women and minorities from negative stereotypes but not to as a way of protecting men from equally negative stereotypes. By now, our legal systems are based firmly on double standards. No matter how liberal, no matter how complacent, men who end up in court over conflicts with women soon discover these double standards not only in connection with custody and child support but also in connection with accusations of domestic violence and even in the reversal of such basic legal principles as the presumption that they are innocent unless proven guilty. Discrimination against men is by now so pervasively institutionalized that it is best described as systemic and characteristic of the legal system as a whole. Here, then, is the connection between the attitudes generated by misandry in popular culture and their institutionalization in policy and law.

Végül, a jogi gyakorlat is úgy látja jónak hogy a másként gondolkodó férfiakat fenyegesse,nőkről szóló jelentését egy kemény figyelmeztetéssel zárva."a férfiak-álítja-megpróbálják majd megváltoztatni pozitív hozzáállásukat,letagadják előítéleteiket,letagadják a nők rendszeres korlátozását,sőt vissza fognak támadni nőgyűlöletbe ágyazott üzenetekkel,anekdotákkal,mítoszokkal,prédikációkkal vagy olyan vádakkal,miszerint a nők 'síránkoznak',vagy'szándékosan provokálnak',mikor jogos igényeiknek hangot adnak" A mi nézőpontunk szerint ez a jelentés-melynek szintén megvannak a maga sztereotipiái-átlépte a határt,mely a gyrocentralizmus és a férfigyűlölet között húzódik.

A gynocentralizmus az adrocentralizmus énközpontú mása,a férfigyűlet pedig a nőgyűlölet szexista ellenpontja.A kezdeteknél szeretnénk tisztázni az álláspontunkat:mi a gyűlöletet itt közös és kulturálisan propagált nézőpontnak tekintjük,és olyan értelemben beszélünk róla,nem pedig személyes érzelemként. Végtére is,ez a világszemlélet mindíg úgy fejeződik ki,hogy "Mi" lenézzük "Őket". A férfigyűlölet sohasem volt sem legális,sem illegális.Technikai oldalról nézve,nem lehet legalizálni úgy mint pl. a marijuanát.Mindazonáltal,a gyűlölet szemmel látható megnyilvánulásai más csoportok ellen illegálisak.Mi azt gondoljuk,a férfiakkal szembeni gyűlölet éppolyan elfogadhatatlan morálisan,mint bármely más csoporttal szembeni gyűlölet,és éppúgy illegálisnak kellene lennie.egyesek tudatában vannak hogy létezik ilyen,de erősen hiszik hogy ugyúgy kezelhető mint más csoportokkal szembeni gyűlölet.Mások nehezen ismerik fel a férfigyűlöletet.Az idea a következő:
A férfiak-a konvencionális tanítás szerint-birtokolják az összes hatalmat.Ennélfogva valószínűleg immunisak a komolyabb sérelmekkel szemben.Így soha senki nem beszélt férfiak elleni diszkriminációról.De a modern demokráciák a retorikai egyenlőség elvén alapulnak.Ma is sok ember emeli fel a szavát a nőket érő diszkrimináció ellen-ami egy legális lépés hogy megoldást keressen azokra a problémákra,amikkel a nők néznek szembe.eredményként a nők számos védelmet élveznek:pl.nem lehet őket elbocsájtani a munkahelyükről a terhesség ideje alatt.Ezek a reformok a méltányosság jegyében születtek és pozitív dologként lettek elfogadva.Ezek a lépések átmeneti egyenlőtlenség bevezetésével próbálták kiegyenlíteni az esélyeket(bár egyáltalán nem volt magától érthetődő,hogy ezek egyszer majd megszüntethetőek lesznek,politikai felfordulás nélkül).

A cél-a támogatók szerint- végül is az volt,hogy a nők kilátásait javítsák,és nem az hogy a férfiakét rontsák.Az eredmény,mindazonáltal,a gynocentralizmus lett és a férfigyűlölet közben beosont a hátsó ajtón.a feministák kifejtették ezeknek a lépéseknek a szükségességét,a nők problémáiért egyenesen és kizárólagosan a férfiakat okolva,akik bűnbakokká váltak.a nők az áldozatok,mondták a feminista lobbicsoportok,a férfiak pedig az elnyomók.Ha a férfiak szenvednek az új diszkriminációtól-mondták-az nem baj.A férfiak kollektívan bűnösök,ezért kollektív büntetést érdemelnek.Nem meglepő hogy sok ember,még néhány férfi is,morálisan elfogadhatónak tartotta a gondolatát annak,hogy legális kötelezettségeket,büntetéseket,hátrányosfeltételeket akasszanak a férfiak nyakába,de ne a nőkébe.szintén nem meglepő,hogy morálisan elfogadhatónak tartották hogy gyűlölettörvényeket hozzanak a nők és kisebbségek védelmében a negatív sztereotipiák ellen,de nem tartották fontosnak hogy a férfiakat is védjék ezektől.a társadalmunk ma a kettős mércére épül.Nem érdekes mennyire liberálisak vagy derülátóak,azok a férfiak akik bíróság elé kerülnek mert konfliktusuk támadt egy nővel,rövidesen megtapasztalják ezeket a kettős mércéket.Nemcsak a gyerekelhelyezéssel és a családon belülüi eröszakkal,de még az ártatlanság vélelmével kapcsolatban is.A férfiak elleni diszkrimináció ma annyira széles körben bevett gyakorlat,hogy nyugodtan tekinthetjük a hivatalos rendszer részének.Itt van az összefüggés az aloapállás között amit a férfigyűlölet okozott a hétköznapi gondolkodásban,és a jogalkotás és gyakorlat között.