jó kis filmecske. :o))
Azért az ilyen, szinte 100%-os szülőmásolás csupán elenyésző mértékben fordul elő. :o)) és mivel ezeket a jeleneteket megrendezték, kicsit sarkos is. :o)

Én sem tapasztaltam, csak néha.

A két fiam között 13 hónap korkülönbség van. Amikor a kisebbik úgy 3-4 hónapos volt, a nagyobbik még alig tudott beszélni. De amikor az aprólék sírt a kiságyában, s én nem voltam épp a közelben, a nagyobbik ment őt vígasztalni: "Miu baa? Miu baa? Nicse semmi baa!" (Ha szükséges, lefordítom!) :o)) Az én szavaimat adta vissza az én kis drágám. :o)))

Egyéb utánzás nem jut az eszembe. :o))

 

Azért itt is elmesélek egy esetet, mely rám, s nevelési törekvéseimre, s arra, hogy mindezt komolyan vegyék, igencsak jellemző... :o)

 

Bevezetés: Régebben, amikor főállású anyáskodtam, néhány éven át nyaranta egy barátném gyerektáborában (színjátszós) segédkeztem. Mindenes és egészségügyis szerepet töltöttem be. Most életem első táboroztatása első napjának első óráját mesélem el.

Tárgyalás: Megérkezett a táborba kb. 60 gyerek (színjátszó-szakkörösök). Szinte mindet ismertem, sokuk szüleit is. Rendezkedünk, pakolászunk, amikoris félrevon egy csendes zugba az egyik fiúcska, és hezitálva beszélni kezd. Szóval izé... azt akarom mondani... ugye nem mondod el senkinek, hogy tőlem tudod? ... hátőőő... szóval... hárman kimásztak a tetőre az egyik emeleti szoba ablakából. De ugye nem mondod el, hogy én árultam be őket?

Természetesen biztosítottam a titoktartásomról és legszívesebben rohantam volna kifelé, de tök nyugodtan - csak a gyomrom lett mogyorónyi és a szívem osztódott, és a homlokomban, a gyomromban meg a fülemben dobogott - kisétáltam az udvarra és az "eget kémlelve" körbejártam az épületet. Hát mitlátok?!! 3 srác mászik a palatetőn a villámhárítóba kapaszkodva... Nahh szép nyugodtan szóltam nekik, hogy ugyammá jöjjenek be, meghívom őket Ági (a táborvezető szobájába) egy kis V.I.P. beszélgetésre.

Kölkök lejöttek, raporta szobába be... kicsi szoba, egyik falán egy asztal és egy heverő, a vele szemben lévő oldalon egy szekrény és egy heverő. Nu, a táborvezető az egyik heverőn foglalt helyet, a koreográfus-tánctanárunk és én a másikon. (Barom kényelmetlen a fájós hátamnak meg a 158 centimnek egy heverőn ülni.) A két heverő között a földön a három kölök. Nu, megy a hegyibeszéd, szemöldökráncolás, komoly hang, stb. Énke kezd fáradni... Nekidől a mellette lévő szekrény oldalának.... majd szép lassan a saját oldalára dől - mivel nem a szekrény oldalának dőlt a hülye liba, hanem a nyitott szekrényajtónak...

Befejezés: A raport először csak halk kuncogásba, majd egyre hangosodó és egyre leplezetlenebb röhögésbe fulladt.

És az ilyesmi "sajnos" a saját gyerekeim "nevelése" közben is megesik velem...