Takarító, ha más megítélésétől teszem függővé a döntésem, az is saját döntés.
Azon kívül ismerem és fontosnak tartom a spontaneitást, az ösztönösséget és az intuiciót. De az is saját döntés függvénye, hogy mikor hallgatok rá és mikor nem.
A gyakori tudatos döntések hatására egyébként kialakul egyfajta beidegződés, ami már korábban hasonló helyzetben átélt tudatos döntés alapján spontán reflexként is megnyilvánulhat. De ez is saját döntés, legfeljebb korábban hozotté.

Sőt, az is saját döntés, hogyha valaki nem akar tudatosan dönteni, illetve nem szeret.
Ha engedi magát a körülmények által befolyásolni.
A felelősség ugyanis nem elsősörban arról szól, hogy ne ússzon meg valaki valamit, amiért felelnie kell, hanem arról, hogy az ember igyekezzen lelkiismerete szerint dönteni.
Viszont igaz az, ha a környezet hatására enged túl gyakran, azzal elaltatja saját lelkiismeretét.

De azt hiszem én minden lényegeset ismétcsak elmondtam a témában -- és félő, hogy a továbbiakban csak céltalan köröket írnánk le, ami rendszerint egymás jellemzésébe fullad.

Azért idemásolnék egy kis történetkét, ami erről a témáról eszembe jutott. Többet elmond arról, hogy mit is gondolok erről.



Élt egy kis faluban egy öreg és bölcs ember.
Élt ott egy fiatal fiu is, aki egyszer be akarta bizonyítani, hogy az az öreg nem is olyan bölcs. Elhatározta, hogy fog egy kismadarat. Akkor elrejti a tenyerében, elviszi a bölcshöz és megkérdezi tőle, hogy szerinte a madárka élő, vagy halott. Ha azt feleli az öreg, hogy él, akkor jól összenyomja a tenyerét és megmutatja a halott madárkát. Ha azt feleli, hogy halott, akkor kinyitja a tenyerét és hagyja elrepülni a madárkát.
Ugy is tett, fogott egy kismaradarat, elrejtette a tenyerébe és ment az öreghez.
- No, öreg, mi van a tenyeremben?
- Egy kismadár.
- Persze hogy az, de él, vagy halott?
Mire az öreg csendesen csak ennyit válaszolt:
- Édes fiam, a kismadár élete a te kezedben van.