Kedves Dos, én minderről csak arraföl tájékoztattam, mivel itt többedszer fogalmazódott meg, hogy nem érthető, amit irok, illetve olyan szélsőséges nézeteket képviselek, amiért szóba sem érdemes velem állni.
Mondjuk ilyet én elvből soha senkiről itt nem jelentetek ki, noha bőven találkoztam totál értelmetlen és bunkó dumákkal.
Én valóban végigolvastam a topiktörténetet, és úgy itéltem meg, hogy ha belefolyok, semmiképp nem a cinikus, blöffölő, másik embert egyoldalúan ugrató, nevetségessé tevő, és már igy is elég széles oldalra fogok beállni vigyorogni. Mert ott már úgyis elegen vannak. Nem beszélve arról, hogy kevés kivételtől eltekintve véleményem szerint igazuk sem volt.
Emiatt kezdetektől engem is úgy kezeltek, mint valami komplett hülyét, amit türelemmel viseltem ezidáig.
De hogy újabban azt állitgatják, hogy érthetetlen, amit irok, menjek logikát tanulni patinás egyetemre, és akkora marhaságokat állitok, hogy velem már szóba állni sem érdemes, arra voltam már kénytelen megjegyezni ezt.
Mert azért egy közéleti napilap (és 2000-2004 között még az volt) szerkesztőstábjának kissé nagyobb hitele van szövegértés és megitélés kapcsán, mint egy alkalmilag verbuválódó, névnélküli heccbandának.