értem én, nem is ezzel van a gondom
csak és kizárólag azok ellen berzenkedem időnként, aki maguk csak áldozathozatalnak érzik, hogy gyereket nevelnek, tenni nem igen hajlandók, viszont elvárásaik vannak ezerrel

nem szeretnék családregényt írni, de a férjem kéz, sőt kezek nélkül született, igen szegény családban, később tudományok kandidátusa lett (igaz, meg is halt 50 évesen)
amit meg lehetett szívni hátrányban, mindketten megszívtuk, mégis jutottunk valamire, pedig a körülmények nem sokat segítettek:(((
no, ezért nem értem azokat, akik mindig mástól várják saját sorsuk jobbrafordítását