Egészen egyszerűen én addig jutottam "katalógusilag", hogy készült egy közeli fotó a virágról. (Igyekeztem csak egyetlen virágot fotózni.) Valamiféle nevet adtam neki. (Pl. illatos, propelleres stb, és hogy kitől, honnan származik. De bizony már azt sem írtam fel, hogy mikor, pedig ez is fontos. (Bár én még talán néhány Cavinton után ezt tudom pótolni.) De egy ilyen táblázat mindenképpen szuper! Ha van fotó, akkor pedig az önmagáért beszél. (Talán érdekességként azt is be lehetne írni, hogy hová, kinek adtunk belőle. (Nekem van már pl, Szerbia Montenegróban és Svájcban is leanderem.)
Az sem baj, ha nem színes a nyomtató, hiszen a gépben ott a színes fotó. (Bár, ha valakinek meg akarjuk mutatni a "katalógust", akkor nem árt ha a szín is látszik. De ilyet sokan meg tudunk oldani a munkahelyen. Sőt egyes helyeken vállalnak is ilyen nyomtatást, és nem egy ökör ára.)
De azért érdekes momentum, hogy épp egy férfiembör készíti el a táblázatot. Vagy lehet, hogy nem is olyan érdekes?!