"na, a fimináciknál már csak az 5-6-7-8-stb. gyerekesek ádázabbak:(((
mindent a társadalom nyakába varrnak, ill. varnának, mert lám, ők pusztán a társadalomért mindent megtesznek
még egyetlen ekkora családostól nem olvastam, hogy a gyerekei örömet okoztak volna, vagy egyáltalán élményeket, csak a sirámot és természetesen a követeléseket, hogy nekik mindenből több jussson, mint annak, akinek lehet, hogy kevesebb gyereke van, de esetleg dolgozik is mellette és úgy is felneveli a gyerekeit, mint tettem én, 3 gyerekkel"

 

Amit te ádázságnak nevezel, az pusztán az a tény, hogy akinek valamilyen oknál fogva az átlagnál több gyereke adatott, annak már végképp nincs esélye arra, hogy egy seggel több lóra üljön, és a hagyományos férfiszerepből is letegyen valamit az asztalra. Ezért az átlagnál keményebben és többnyire a saját bőrén kénytelen megtapasztalni, hogy pusztán a reprodukciót a társadalom a tényleges értékénél jóval alacsonyabbra becsüli.

 

Aki ezt szóvá teszi, az nyilván nem azt akarja, hogy neki TÖBB jusson, kedves, hanem hogy az ő élete munkája se legyen lenullázva. Nem erkölcsi, de anyagi szinten, mert az elvi elismerésből elég nehéz lepengetni a nyugdijas éveket.

Ezzel az igazságért és a  többiekért is szót emel /  s mindennek persze  köze nincs ahhoz, hogy örömét leli-e a gyerekeiben.

 

Olyan ez, mintha pl. nyugdij csak a szülésszám után járna, és passz.

És az egy életen át dolgozó meg tb-t fizető  férfinak nem járna ennek fejében maximum a minimálnyugdij, oszt azt mondogatnánk neki, hogy ha fel meri emelni ellene a szavát, sose volt hivatásszeretete... És ha már nem volt, akkor legalább szült vóna egyet-kettőt.

És ezt nemhogy az összes nő, de még a legtöbb férfi is az orra alá dörgölné.

 

Elég hányinger lenne. Kb. ezt keltette bennem a Te fenti véleményed.

Már megbocsáss:)))