A változások szelét én inkább keresném a társadalom átalakulásában, a fejlődésben, az iparosodásban, mert valahol ott kezdett el recsegni-ropogni az addigi, évszázadokon át stabil berendezkedés, a századvég és a századelő (19-20.sz, természetesen) már az oszlásnak indult, tehát szükségképpen megreformálandó és idejétmúlt szerkezetet láttatta, ahonnan a felfeslett szöveten keresztül már jól látszott, hogy nagyon nagy baj van és ezt lovagolták meg a női aktivisták is. Ekkor és innentől borult a bili, nem kifejezetten csak azért, mert a férfiak elfelejtkeztek volna a kötelességükről. Aztán a háború szépen felgyorsította az egész egyenlősdiért folyó harcot, és a huszas évektől idáig meg már jól láthatóan ment az emancipálódás és a női-férfi szerepek elmosása.

Mostanra viszont ott tartunk, hogy a feministák tulajdonképpen semmi komolyért nem tudnak már harcolni, mert tombol az egyenlőség, és az tűnik degeneráltnak, aki nem emancipunci és kozmó-szingli, hanem él még benne, hogy nőnek nézzék és akként is becsüljék meg. Jogaink már vannak, szerintem éppen elég, nade ahhoz, hogy a férfiak becsülését is visszaszerezzük és ismét nőkként tekinthessenek ránk a szó jól csengő értelmében (és ehhez nem kellene visszamenni a lovagkorba), ahhoz nem ártana tenni is valamit.