Törölt nick
2007.07.17
|
|
0 0
3795
|
az abortusztatisztikák után, amire forintocska egy elsiklási kísérlet, majd pár óra gondolkodás után kiizzadta azt hogy az abortusz nem más mint a nőkre jellemző felősségteljes gondolkodás egyik megnyilvánulása, megalkotva imigyen az utólagos védekezés című bohózatba illő megnyilvánulást, itt egy újabb adalék forintocska egyértelműen felelősségteljes gondolkodású hölgyeiről: Ugyanezt támasztja alá a Szent László Kórház gondozásában megjelent „Red ribbon - Mit üzen 2003-ban, 20 évvel a HIV/AIDS-járvány felbukkanása után?” című kiadvány is, amelyben többek között ez áll: „Az utóbbi években viszonylag gyakori, hogy fiatal nők fertőződnek, akiknek HIV-fertőzött fekete afrikai barátjuk van. Ez utóbbi tény azzal magyarázható, hogy a fekete afrikai fiatalemberek között a HIV-fertőzöttség gyakorisága elérheti a 10-15 százalékot is! Ma Magyarországon a 20 év körüli HIV-fertőzött fiatal lányok száma egyenletesen emelkedik, több mint 90 százalékuk esetében a fertőzést alkalmi, afrikai fekete partnertől kapták.” természetesen a gonosz egzóótikus csábítók az okai mindennek, a jányok pedig önkívületi állapotban cselekedtek tehát semmi de semmi feleősség nincs rajtuk, ezzel ugye mindenki tisztában van : > |
|