Közben kiakudtam magam Dark fórumtárs, amint azt megprófétáltad-persze ehhez nagy gnózis nem szükségeltetett.Ami a szélmalmot illeti, igyekeztem itt Bibliai igékkel alátámasztani mondandómat, nem hiszem, hogy hiábavaló volt; természetesen számodra(számotokra) azt, mert te(ti) javíthatatlanok vagytok.Ellenben magad itt az igehelyeket, nen sűrűn tetted közzé.Fórumtárs az én agresszív kijelentéseim téged nem igazolnak: azok ugyanis nem azért születtek, mert neked más vallási nézeteid vannak, hanem mert belémkötöttél:"tetszel magadnak felebarátom?".Jómagam az ilyen embernek nem vagyok felebarátja.Kötekedésre visszatérve azt folytattad, sőt sértő lehurrogásokkal színezted azokat.Amint tetted azt saját topikodban is, másokkal szemben.Mi az, hogy nem vagyok azon a morális, vagy egyéb szinten, hogy megítéljem személyedet?Hogyne volnék fórumtárs.Jelzem ezt azzal is, hogy az általad nyitott fórumon nem is reagálok kijelentésedre, jelezve ezzel, hogy ennyire sem méltatlak.
Hogy miért?Amikor még néhány évvel ezelött rendszeresen jártam templomba, békességet éreztem.A mai napig is találkozom olykor keresztyén atyafiakkal, akik jelenlétében a lelki békém megmarad.Sőt amikor az internetetes fórumokon vitáztam más dogmákat vallókkal(de keresztyénekkel), azok sem keltettek maguk iránt gyülőletet bennem.Ámde te, a te írásaidból a beképzeltség, a szeretet teljes hiánya sugárzik.Olvastalak a topikodban.Aztán most így arra jutottam, ez arra az egyre volt jó, hogy az ilyen ember sértegetéseire ne is reagáljak.Te ugyanis hiába papolsz a szeretetről, annak benned nyoma sincs; ha túlontúl is jól ismernéd az újszövetséget, akkor nem írnál le ostoba dolgokat:"Jézus csak egy út, de nem az egyetlen".Holott ő leszögezte, hogy egyetlen út az atyához.A "vagyok aki, vagyok" kijelentésed, pedig nemcsak veszélyes, hanem nevetséges, ezt ugyanis Kivonulás könyve 3:14 versében mondja az Úristen magáról.
Te tehát senki nem vagy, sem művész, sem tudós, sem teológus, sem országgyülési képviselő, sem sportoló, sem apostol.Pál csodákat tett Isten által, akit te bírálsz.
Ami pedig a "nem fogom hagyni ölbe tett kézzel" kijelentésemet illeti, az nem azt takarja, hogy majd bedobom a mecset ablakát, vagy megverném az egyik munkást, hanem: mindent megtennék azért, hogy az emberek velem eggyütt tiltakozzanak és lehetőség szerint gátat vessenek egy mecset épülésének a városunkba.
Örömömre válna ha kerülnéd a velem való vitát..