Nincs nekem semmi bajom a diplomával, viszont szemet szúr, amikor valaki arra hivatkozva, majdhogynem azt lobogtatva - sőt, csokorba fogva - próbál érvényt szerezni a saját látásmódjának, miközben ironikus, majdhogynem lehülyéző módon próbálja a saját EGO-ját rátolni a másikra, csak mert veszélyt lát abban, amit épp, meginogtatva érzi a saját hitrendszerét alkotó korlátok - amelyekbe olyannyira kapaszkodik - valamelyikét. Magyarul: fél. Erre mondják, hogy vaskalapos, szemellenzős, amivel nincs semmi baj, amíg meg nem szólal, de amikor már másokat próbál ledózerolni, az már valóban nem kedves nekem, meg úgy általában nem szeretik az emberek, tudtommal. (Nem véletlenül akkora az ellenszenv a mostani politikusaink iránt pl.) Az értelmesebbje legalább kérdőjelet tesz oda, amit nem ért, esélyt adva arra sajátmagának, hogy esetleg később megértsen valamit, amit most még kétkedve fogad, mert mondjuk van benne annyi alázat a saját tudását illetően. A bátrabbja kérdezni is tud. Az okoskodója meg egyből tagadni, ironizálni kezd, sőt, a hülyébbje meg egyenesen támadni, betiltást követelni, de az már a krónikus, el(me)borult állapot. A fórumok meg tele vannak ilyenekkel, valóban bárki beírogathat... :) Időnként tényleg késztetést érzek beszólni, amikor ilyesvalaki nem veszi észre magát. Ez nem feljogosítás kérdése, egyszerűen csak következmény. Meg jól is esik :)

Amúgy meg a legviccesebb, mikor nem is arról szól egy vita, amit egymásnak mondanak, hanem egyszerűen csak belelátják a félelmeiket a szituációba, aztán jól túlreagálják, tökjól elvitázva egymás mellett. Már majdnem megkérdeztem, hogy Perpetuum mobile-vel vertek-e kiskorodban :)) De aztán mégsem.