Nagyon veszekedhetnéked van, pedig szerintem eléggé egyetértünk.

Szerintem is megvalósíthatatlan az erőszakmentes világ, de szerintem bizony érdemes a "minél kevesebb" irányba vivő dolgokat végiggondolni.

A feminista mozgalomnak szerintem sose az volt az alapcélja, amit most a torzulások után a fanatikusok fröcögéséből látni lehet, a nőket meg "csak" annyiban kellett felszabadítani, mit a rabszolgákat - és őszintén szólva én úgy látom, pont ugyanúgy önérdekből történt a "felszabadításuk" jelentős része, mint a rabszolgáké. Anglia, férfiak a fronton, a nők kellettek a gyárakba - aztán hálából kaptak választójogot (suffrage). De azonos bért nem kaptak, és egy idő után elkezdtek nagyon morogni ezért, a tulajdonosi kör meg fogcsikorgatva ugyan, de engedett. Mert kell a munkaerő, és kell a fizetőképes kereslet, a fogyasztó. Szerintem persze anyagi érdekektől függetlenül is jól tették, hogy engedtek, a nők megérdemlik.

Hogy mi lehet értelmes új cél, azt szerintem azóta leírtam, és egyet-kettőt te is írtál. Ahogy egy építővállalat se szűnik meg, ha elkészült a híd, építenek még házat is... ahogy egy párt se szűnik meg a győztes választás után... szóval van (lenne) itt még értelmes tennivaló bőven. Például lehetne a nők mint nők megbecsülésének olyan helyreállítása, hogy ne kelljen hozzá ripacskodva és önfeladva férfit játszaniuk. Azaz helyre lehetne hozni amit a vérfanatikusok elrontottak. Ilyesmi.

Érdekes, hogy a "vezet" és az "elnyom" neked ennyire szinonímák. Pedig van "férfias" (direktív) vezetés, meg "nőies" (participatív) vezetés, és szerintem nem egyértelmű, hogy egyik jobb vagy a másik, hanem helyzete válogatja. Nem volt bolondság szerintem az sem, hogy békeidőben szenátus, háborúban diktátor, aki a háború után visszaadja a megbízást - csak ugye nem szokták visszaadni :-)