Nekem pedig a Crustation-től a Falling ugrik be. Ha már minden értelem odaveszett, ha már minden értelmes kérdés kinyomott belekkel fekszik a földön; ha már az utolsót rugtuk az erkölcsbe, ha már kibeleztük a lét minden egyes szervét; ha már megtapasztaltuk mindazt ami ahhoz kell, hogy felismerjük a tudat szétfeszíti a létet. Szóval ha mindezen már túl vagyunk, akkor nem marad semmi más hátra, minthogy becsukjuk a szemünket és a végtelen sötét térbe csak zuhanjunk és zuhanjunk végnélkül. Csak a lebegés, amely kitisztít, csak a csavargás olyan utakon, amelyen nem jön szembe egy másik tudat.

falling-falling... up és down nélkül. Ha a zuhanás a végtelenbe történik, akkor értelmét veszti a fel és a le. A végtelen a mi otthonunk.