Oahh, mennyi jó beszámoló s kép....
Én elől voltam középen, pont a középső kordon mögött. Dora... te s a barátnőid a hátam mögött álltatok. Emlékszem a Danubioszos kezekre, amelyre ráírtátok, hogy I love you Bryan. Ekkor mondtam a férjemnek, hogy látod, nem csak én vagyok őrült.
( A férjem megnyugodott :)
Szomorú szívvel olvasom, hogy hátrébb nem ilyen jó volt a hangulat. Úgy éreztem végig, hogy milyen jó a közönség , végig énekelünk. Sokszor még meg sem vártuk, hogy Bryan elkezdje, kezdtük. Én végig hallottam a közönséget énekelni.
Az igaz, hogy mellettem egy 40-50 körüli nő állt, aki azt mondta, hogy nem is tudja, ki az a Bryan Adams. Olyan mérges voltam, hogy akkor mit keres ott elől, foglalja a helyet. De az fényképezni s kezet nyújtani azt tudott, még kicsi volt bele a hely! Aztán a közelemben mondta az egyik srác a barátnőjének nagy hangosan, szerintem azért, hogy halljam, hogy a közönséget mindjárt jobban lehet hallani, mint Bryant. Remélem, nem azért mondta, hogy zavarja.
Mindenesetre megéri egy fél napot Bryanre várni. Elől biztos jobban lehet koncertezni. Bryannel főleg!!! Tényleg annyira emberi, szembe néz, végig kommunikál a közönséggel non verbálisan is. A koncert vége fele a securytisek megszólítottak egy tagot, hogy ne fényképezzen( nem tudom, milyen lencsés gépe volt) Hosszasan eltartott ez a megszólítás. Bryan végignézte, mi folyik ott. Nem emlékszem már melyik számot énekelte.De olyan tipikus Bryan nézése volt, az az összehúzott szemöldökű. Nem hiszem, hogy ő szólt volna, hogy zavarná őt az a vaku.
Szóval nagyon vagány végigkísérni Bryan minden mozdulatát a koncerten. Nem egy fényben pompázó sztár, aki a show-val vagy a nagy szövegekkel kápráztatja el a tömeget. Nem tudom, hogy lehet egy sytár ilyen természetes.
Az egyik interjúban megkérdezték tőle, hogy izgul-e fellépés előtt, s hogy mit csinál.
Az volt a válasza, hogy nem tud enni, fogat mos, s borzasztóan izgul.
Arra a kérdésre, hogy mitől fél leginkább, az volt a válasza, hogy attól, hogy kiáll a tömeg elé, s nem működik a mikrofon.::))) Nem ez látszik rajta a színpadon.
Van egy mosolya, amivel szerintem álcázza az izgalmát. Akkor láttam ezt, mikor előszor bejött, s ment a b-stage felé. Ott ment el mellettem, nem pacsizott, tartotta a kezét a teste mellett, s mosolygott. Én meg szinte elájultam. Mind a nagy színpadra vártam, azt már tudtam, hogy nem Good evening-gel kezd, hanem egyből rázendít. Előzőleg nem tudtam, hogy lesz b-stage is, csak a helyszínen sejtettem valamit.De azt, hogy ott kezd, azt már nem gondoltam. S egyszer csak mondják, hogy né, itt jön Bryan. Azelőtt láttam hogy két gitárt elvittek, s nem hozták vissza, de még akkor sem sejtettem, hogy mi lesz. Váratlan volt, mikor egyszer csak egy lépésre tőlem megláttam Bryant.
A Best of me-nál sem volt semmi a sok tapizás. Pechemre pont nálam nem állt fel a kordonra.Velem szemben a Viposok fogdosták. Ezért mérgelődtem!!!
S pacsit sem adott:(((( Ezt viszont valamennyire kárpótolta, hogy Keith és Norm adott egy pacsit nekem, s Keith még rám is mosolygott.
De hát ez semmi, amellett, hogy Robin egy repülővel utazott velük, s beszélt is velük. Tényleg mázlista vagy, Robin54!!!Nerm kérdezted meg, hogy hol van Bryan? Ő miért nem utazik velük?