Könyves Kálmán II. törvénykönyve
1. Egyetlen zsidó ne merészeljen ettől kezdve bármiféle nyelvű vagy nemzetiségű keresztény rabszolgát vásárolni, eladni vagy szolgálatában tartani. Ha valaki ezt a rendelkezést áthágná, a nála megtalált keresztény szolga elvesztését kell elszenvednie.”
2. „Ha keresztény zsidótól vagy zsidó kereszténytől kettő vagy három pensányi* kölcsönt akar venni; a kölcsönző kölcsönzőtől vegyen át zálogot, és válasszanak tanúknak keresztényeket és zsidókat, hogy ha netán letagadná egyikük a másiknak, hogy kölcsönt vett, ez kizárólag a záloggal, és mindkettejük tanúival legyen bizonyítva.
3. Ha pedig valaki három pensa értéken felül kölcsönadna valamit másnak, ahogy az előbb mondtuk, válasszanak tanúkat, valamint írassák (kis) hártyára a pénzösszeget is és a tanúk nevét is, és pecsételtessék mindkettejük, tudniillik a kölcsönző és a kölcsönvevő pecsétjével, hogy, ha valamikor az egyik másik ellen támadni akarna, az igazság az írással és mindkettejük pecsétjével bebizonyosodjék.
4. Ha zsidó a kereszténytől vagy keresztény a zsidótól valamit vásárolni akar, alkalmas keresztény és zsidó tanúk előtt vegye meg az eladó dolgot, s írassa e dolgot és a tanúk neveit (kis) hártyára, s a hártyá(cská)t, amelyet mindkettőjük, tudniillik az eladó és a vevő is megpecsételt, őrizze magánál, hogy ha valamikor e vétel kapcsán tolvajlás vádlottjává válna, akkor a lopott dolognak, amelyet nála felismernek, a gazdáját és a fent nevezett tanúkat felmutassa és szabaduljon.
5. Ha pedig a nála felismert lopott dolognak a gazdáját nem tudná felmutatni, de a megpecsételt hártyá(cská)t bemutatja, a beírt tanúk hite alatt megtisztultan szabaduljon.
6. Ha pedig nem lennének keresztény tanúk, és alkalmas zsidó tanúkat tud bemutatni, azon zsidók esküje alatt a törvény szerint megtisztultan a lopás értékének négyszeresét fizesse.
7. Ha pedig sem a felismert tárgy gazdáját nem találja, sem megpecsételt hártyá(cská)t nem mutat fel, a hazai szokás szerint bűnhődjék, a lopott dolog értékét pedig tizenkétszeresen fizesse meg.
Bertényi Iván (szerk.): Magyar történeti szöveggyűjtemény. 1000–1526. Osiris Kiadó, Budapest, 2000, 266–267. o.
Az esztergomi zsinat határozatai 1100 körül Kálmán királynál
„63. A keresztény rabszolgáknak vagy napszámosoknak zsidók által való tartása ellen
Zsidók ne merészeljenek keresztény rabszolgákat vagy rabszolganőket sem sajátjukként, sem eladásra tartani, sem pedig keresztény napszámosokat.
64. A zsidók által megvetett húsról
A tőlük megvetett húst keresztény ne merje megenni.”
Léderer Emma (szerk.): Szöveggyűjtemény Magyarország történetének tanulmányozásához. I. rész. 1000-től 1526-ig. Tankönyvkiadó, Budapest, 1964, 67. o.