Most jöttünk meg Nápoly és környékéről. Mint más olasz utaknak, ennek is az volt az egyik legfőbb tanulsága leander szempontból, hogy ami nem megy, ne erőltessük. De azért ezen a frusztráción már rutinosan túlteszem magam.
Mmost nem nagyon hoztam semmi nyesedéket, csak egy-kettőt rendelésre, magamnak csak egy halvány rózsaszín duplát, mert olyan hatalmas virágai voltak.
De lehet, hogy ezt se kellett volna, mert itthon kiderült, a virágméret nem igazán fajtafüggő, hanem sokkal inkább a körülmények függvénye.
Ugyanis az én leadereim bizony nagyon megérezték a gazda hiányát. Hiába voltak locsolva (néhanapján...), mégis sokkal, de sokkal kisebb virágokat növesztettek, mint amekkorák akkor voltak, amikor elmentünk. A különbség egyszerűen döbbenetes.
Az optimista végkicsengés tehát az, hogy nagy odafigyeléssel és erőfeszítéssel azért itt is elérhető az, am ott magától fejlődik - már ami a virágzást illeti, legalábbis.