Az istentisztelet (kultusz) központosításáról csak nagyon halvány adataink vannak:

Sámuel könyve azt valószínűsíti, hogy a királyság előtt, a bírák korában még megengedett, sőt általánosan bevett gyakorlat volt az ún. áldozóhalmokon vagy magaslatokon történő áldozás.

Arra is van utalás, hogy az izraelták a kánaániták magaslatait vették birtokba azok kiűzése után.

A silói szent sátor központi jelentősége (itt őrizték a Szövetség Ládáját) ellenére tehát az áldozati kultusz kezdetben egyáltalán nem volt központosítva.

Lehet, hogy éppen ezek voltak azok a szarvas oltárok, amiről a Quedrák korábban írt.

Az Első Templom felszentelése után nyilván megindult egy erőteljes központosítási folyamat, de a királyság kettészakadása után ez a folyamat megszakadt.

Főleg az északi országrészben szaporodtak mindenféle magaslatok és áldozóhalmok, ezek egy részén nem is az UR-at, hanem mindenféle  Baál-okat és Astarté-kat imádtak.

Az északi országrészben Bételben volt egy központi szentély, ennek részleteit azonban nem ismerjük.

A déli királyság, Júda jobban hű maradt a Tóra parancsaihoz, a kultusznak a jeruzsálemi Első Templomba való szigorú központosítását valszeg csak itt sikerült végrehajtani. Talán Jósiás idejében, talán már korábban is, ezt a kevéske forrásból ismét csak nem lehet biztosan megállapítani.