"...De mégis... Mintha egy hárfa szólna lágyan...

Nem, nem hárfa mégse: csak olykor pengedez...

Tán üvegharangra gyöngyvirág pergedez?

Érzem is illatát már a gyöngyvirágnak,

dehát itt szellőnek melódia árad?

Nem: ez hangszer mégis! S vonótól hullámzó!

Bűbájos hangokkal sóhajtásként játszó.

Ereszkedik a hang, s oly finoman száll,

mintha a vonója volna tündérhajszál,

és a hangszere tán méhek rezgő szárnya...

Nem: ezüstfuvolák bugó orgonája...

Nem: valami zengő csigalépcsőt hallok.

Lágy bársonypapucsban futnak rajt a hangok,

fel és le, fel és le. Olykor meg-megállnak,

fülemüle-nyelven bűvösen trilláznak.

Édes buggyanással lebuknak a mélybe.

Fel újra, illannak magas semmiségbe,

elképzelhetetlen hosszú vékony szálon.

Már szinte nem is hang, csak sejtelem, álom...."

 

                                           ( Gárdonyi Géza: Feljebb! )

 

Jóccak!