néztem én is a legendet, fullos a felszereltsége, technikai szempontból is vannak érdekes, hasznos kütyük benne, de ahogy néztem, az a gond, hogy nem igazán tudják, hogy akkor most ez sportos legyen, vagy ne, és a motor-váltó párosítás nem sikerült túl jól.
"Másrészt a V6-os 4500 és 7000 között csodálatosan ordít és húz, de alatta nem megy jól. Nem is csoda, a nyomatékcsúcs 5000-nél van, ami teljesen érthetetlen egy böszme limuzinnál. Ugyanez a BMW 530i-nél 2500. Nem lenne baj, ha ezt tudná a váltó is, de nem tudja, vagy nem érdekli. A kettes irtózatosan hosszú, és közte és az egyes közt van egy akkora szakadék, amibe minden szűk kanyarból kigyorsításkor beleesik az ember, és utálja. Ha valahova, ide nagyon kéne egy hatsebességes automata, vagy öt rendesen kiosztott fokozat. "
ettől függetlenül nagy duzzogva elfogadnék egy ilyet, amit mondtam, az olvasott tesztek alapján mondtam. lehet, hogy beleülnék, akkor nagyon tetszene. ;-)))
az az SH-AWD biztos érdekes kütyü... nagyon jót tesz az úttartásnak állítólag.
amit viszont én elég veszélyesnek tartok, ezek a ráfutás-megelőző lassító elektronikák. Egy emberke, akivel együtt dolgozom, vett tavaly nyáron egy Lecus 450h-t, amiben már van ilyen kütyü. Mondta, hogy csak ki akarta próbálni, ezért 160-nal bement egy teherautó mögé pályán, és hát a Lexus benézett valamit, mert b*szott fékezni. és ezzel nem az a gondom, hogy hibázik néha, de akkor ne tegyék bele az autóba. nincs annál rosszabb, mint amikor azt hiszed, hogy működik valami, ami nem működik. érdekes lenne, ha az ABS néha működne, néha nem. Értem én azt is, hogy még gyerekcipőben jár ez a technika, de akkor minek teszik bele a verdákba? azért ez nagyon csúnya dolgokat tud művelni. Mi van, ha máskor meg majd akkor blokkol, ha épp nem kéne, mert én direkt be akarok menni két autó közé, a vas pedig fékez helyettem???
ez állítólag az S-merciben sem működött túl jól...