Rátaláltam erre a topicra, amibe lassan 6 éve nem érkezett egy vers sem.
Szeretném felhozni a süllyesztőből egy Heine verssel:

Elmentél tőlem Kedves,
S én hagytam, hogy menj csak el.
Hiába lett volna minden,
aki menni akar azt hagyni kell.

Mosolygott hozzá az arcom,
de mögé senki se néz.
Játszani a közömbös embert,
csak most tudom, mily nehéz.

Ha megkérdeznék tőlem,
mondjam el, mit jelentesz nekem,
egy pillanatra zavarba jönnék,
s nem tudnék szólni hirtelen.

Csak nagysokára mondanám, hogy:
Semmiség! Egy múló szerelem!
S nem is vennék észre rajtam,
hogy könnyes lett a két szemem.

Mostmár tudom, mással jársz!
Nem rám, hanem másra vársz!
De néha eszembe jutsz,
akkor álombéli arcod látom
és könnyesek lesznek a szemeim.

Ha majd visszasírod a régi álmainkat,
rájössz, hogy egy dologra vágytunk,
de nem teljesedhetett be az álmunk,
mert köztünk egy harmadikat láttunk.

Elmegyünk majd egymás mellett,
a két szemed rám nevet.
Boldogan köszöntelek énis,
de a hangom megremeg.

Mosolygok az utcasarkig,
de aztán, hogy befordulok,
fáradtan a szememhez nyúlok,
s egy könnycseppet elmorzsolok.

Ha megkérdeznék tőlem,
mondjam el, mit jelentesz nekem,
lehajtott fővel azt felelném:
Semmit! Semmit! Csak az életem!