Az az érzésem, mintha sokan azt hinnék, hogy az AI-nál kötelező résztvenni pl. az ebéden. :) Vagy ez a régi magyar mentalitás: ha már befizettem nehogy elvesszen?
Én ezt másképp látom.
Idén tavasszal elmentünk nyolc napra Sharm el Sheikh-be a családdal, kifejezetten pihenési szándékkal. Először vittük el a kislányunkat, aki most nyáron lesz négy éves. Így kiderült, szereti-e a repülőt (szereti), bírja-e a kisebb megpróbáltatásokat (bírja) és feltalálja-e magát teljesen idegen környezetben (feltalálta).
Ötcsillagos szállodát választottunk és ráfizettünk fejenként 8 ezer forintot az AI-ra, tudva, hogy gyerkőccel nem csinálhatjuk azt a vadulást, amit szoktunk. (Általában hullafáradtan jöttünk meg eddig minden utunkról :) )
Ha kiszámoljátok, akkor ez max 1000 forint plusz fejenként, naponta. Ennek én többszörösét szoktam csak meginni, pedig egyáltalán nem fogyasztok alkoholt, de minimum 4-5 liter folyadékra szükségem van és nem vagyok ásványvíz rajongó (Még soha nem volt tőle orgazmusom, mint a reklámokban a sima dúsított csapvizet lefetyelő nőknek) :)
A gyerkőc is bármikor megszomjazott 50 százalékos gyümölcslével olthatta a szomját (Mangó, guava, barack, alma), de persze cola, Sprite és társai is korlátlanul vártak ránk, csak mi maradtunk a gyümölcslöttynél.
Napközben bármikor szendvicsezhettünk, sütizhettünk, növelhettük a hasunkat és a többi szolgáltatás is ingyenes volt. (Beleértve a maszázst, nyugágyat, törölközőt, gyerekklubot stb.)
Apropó, gyerekklub: a lányunkkal minden nap elmentünk ide és spanyol, francia, orosz és angol gyerekekkel játszottak, vagy a tengerparton, vagy a klubépületben. Az animátorok arabok voltak. A kiscsaj megtanult hét dalt és táncot és semmiféle kommunikációs problémája nem volt, pedig nem tanítottuk még angolul. Aki meg akarja érteni a másikat, az megérti :)
Volt olyan nap, amikor elmentünk kirándulni és meg sem fordult a fejünkben, hogy jajj, nem érünk vissza ebédre (ami 12-15.30-ig volt). A szálloda éttermében volt Cooking Station, ahol kifejezetten helyi ételeket készítettek és úgy tálalták, mint egy étteremben, de a hatalmas svédasztalon is volt mindig helyi specialitás, erre külön tábla is felhívta a figyelmet. Ha valami egyedi kívánságod volt, akkor elmondtad a szakácsnak és a rendelkezésre álló alapanyagokból megcsinálta.
Mivel mi kifejezetten pihenni mentünk (gyerekkel, ugye), így az AI jócskán hozzájárult a gondtalan kikapcsolódáshoz. (Kenyában három napot vesztettünk pl. amiatt, mert egy kis településen rákívántunk a helyiek csirkéjére és ők meg is kínáltak bennünket. Másnap a megivott víz 1,5 percen belül átfolyt rajtam. :) )
Az AI ára egyébként szinte bejött a vízumon, ami itthon befizetve 10 ezer ft/fő lett volna, de mi a helyszínen vettük 15 dollárért. :)
Úgyhogy szerintem nem kellene ennyire leszólni az AI-t. Ha valaki alkoholt is iszik, akkor a sokszorosát elvedeli egy hét alatt az AI árának. Tavaly egy hetet dolgoztam nomád körülmények között Spanyolországban. Sátorban laktunk, nappal 40 fok volt. Itthon utánaszámoltam, csak folyadékra kb. 60 euróm ment el! :O (és ebben sincs alkohol)