"Az asszony zárójelentésében az áll, hogy azért nem tudták felvenni az osztályra mert idézem "a részlegre szánt keretet több mint 20szézalékkal túlléptük". "
Szemét mellébeszélés és még le is írták egy zárójelentésben.
"Az Egészségügyi Minisztériumban viszont azt mondják, az úgynevezett volumenkorlátra hivatkozva nem lehet elhalasztani a műtétet, a várólista pedig éppen azért van, hogy tervezni lehessen."
Az idős asszony kapott egy időpontot, de akkor mégsem műtötték meg olyan indokra hivatkozva, ami sem szakmailag, sem jogilag nem állja meg a helyét.
Ez a lényeg! És innentől minden szó, amivel az ügyben szereplő doktorkát mosdatgatják a jobbos olvtársak, szintén mellébeszélés. :)