Szintén ő írja:

"Galileát nemcsak történelme, hanem sajátos etnikai, vallási és szociális berendezkedése is némileg megkülönböztette az ókori Izrael többi részétől. Galíl héberül „körzetet” jelent, s Ézsaiás nyomán nem véletlenül nevezték a területet „pogányok körzetének” (galíl ha-gójim). Az északi országrész elpusztítása és Izrael tíz törzsének deportálása (i. e. 722) ugyanis alapvetően megváltoztatta Galilea népességének összetételét. Az asszírok a vidéket gyakorlatilag kiürítették, a zsidók helyébe pedig vegyes összetételű lakosságot telepítettek Mezopotámiából. A zsidóság jelenléte azonban sohasem szűnt meg teljesen Galileában. A Hasmoneus Simeon ugyan erőszakkal áttelepítette a zsidó lakosokat Júdeába, de nem férhet kétség hozzá, hogy a zsidó szabadságharc győzelmét (i. e. 164) követően nagyobb részük visszatért szülőföldjére. Galileában Jézus idejében és később is számos zsidó lakott, amint azt a területen nagy számban feltárt zsinagógák is igazolják. Sőt mi több, a „pogányok körzete” a zsidó nacionalizmus legradikálisabb irányzatának, a zélótizmusnak legfőbb fészke lett, miután a rómaiak Júdeát provinciává szervezték (i. sz. 6). Az evangéliumok és a kortárs történetírók egyértelműen tanúságot tesznek arról, hogy a júdeai hierokrácia (papi tekintélyuralom) ferde szemmel tekintett az általa mélyen lenézett, „bugrisnak” tartott galileai népességre. A farizeusok Jézust és az apostolokat lekicsinylő módon „galileaiaknak” nevezték, amivel egyrészt hírhedten rossz arám nyelvükre, másrészt a rabbinikus előírásokra vonatkozó tudatlanságukra utaltak. Mikor Fülöp apostol Kapernaum környékén találkozott Natanáéllel, és örömmel újságolta neki, hogy megtalálta „Aki felől Mózes írt a Törvényben, és a próféták, megtaláltuk a názáreti Jézust, Józsefnek fiát” – a derék, törvénytisztelő zsidó csak annyit válaszolt neki: „Názáretből támadhat-e valami jó?” Natanáél szkepticizmusát nagyrészt a „main-stream” judaizmus Galileával szembeni általános szkepticizmusával magyarázhatjuk."