Nagy Arc Creative Commons License 2007.05.26 0 0 11
Nem történt semmi: rosszabbul élünk

Az októberi események után a kormánypártok úgy tettek, mintha semmi sem történt volna. Folytatták azt a kormámyprogramot, amire senki nem adott nekik felhatalmazást, saját frakcióikon kívül. Az új költségvetés új megszorításokat hozott, az új év új, magas inflációt, költségvetési hiányt, vizit- és ágydíjat, kórházbeztárásokat, reáljövedelem-csökkenést stb. ajándékozott a népnek. És persze új tiltakozásokat is. Gyurcsány, amerre jár, tüntetések kísérik útját. Villamosokkal, mentővel védik a fütyülő, esetenként tojásokat dobáló tömeg ellen.

A Kossuth tér körül felállított kordon még sokáig ott maradt, azt szinte senki nem tudta megmondani a hivatalos szervek részéről, hogy pontosan milyen jogszabály alapján, vagy hogy egyáltalán miért. A műveleti területet aztán a Fidesz képviselőcsoportja egy merész és váratlan húzással egyetlen délelőtt pacifikálta: Orbán Viktor vezetésével kordont bontottak, azóta is folyik ellenük az eljárás.

A vasfüggönyt persze rögtön visszaépítettték a rendőrök, állítólag március 15-re újabb terrorfenyegetést lepleztek le a szervek – úgy tűnik, a kormány fixa ideája, hogy ezt a geget újra és újra elsüti. Ma már senki nem hisz nekik. ( A kordont aztán az éj leple alatt egyszercsak elbontotta a rendőrség...)

Március 15-én újabb összecsapások történtek a rendőrök és a tüntetők között, bár ezek közel sem voltak olyan élesek, mint októberben. A szemtanúk szerint olyan volt, mintha egy másik, rendőrséget szerveztek volna hirtelen. Hogy melyik volt az egyenruhások igazi arca, azt nem tudjuk.

A Fidesz közben a népszavazási kezdeményezései eldöntésére vár, az MSZP és Gyurcsány népszerűsége évtizedes mélységekbe bukik alá, és sokak szerint már a szocialista pártnak is annyira elege van az időközben elnökké választott Gyurcsányból, hogy legszívesebben elzavarnák, ha mernék. A szocialista pártelnök, aki még tél végén megígérte, többé nem foglalkozik az ellenzékkel, mert a reformokra kell koncentrálni, újabban ismét megtalálta fő ellenfelét, a Fideszt és Orbán Viktort: antiszemitázik, szélsőségesezik, és általában is minden baj okozójaként az ellenzéki pártot nevezi meg. Pedig ő hivatalosan nem is paranormális, mint Szilvásy testvére