Elkúrták – Május 26., a Hazugság Napja
Egyéves Gyurcsány vallomása
2007. május 26. 0:05
Néző László
Pontosan egy évvel ezelőtt, május 26-án hangzott el Balatonőszödön Gyurcsány Ferenc hírhedt „elkúrtuk”-beszéde. A nyilvánosság ugyan csak szeptemberben ismerhette meg az ott elhangzottakat, azonban a gyurcsányi lebukás alapjaiban változtatta meg Magyarországot. Tüntetések, rendőri erőszak, Gyurcsány-csomagok, egymásnak feszülő politikai oldalak és mély morális válság lett a hazugság következménye.
„Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél–két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. (…) Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel meg este.”Amikor pontosan egy évvel ezelőtt, 2006. május 26-án a balatonőszödi kormányüdülőben frakciótársai előtt Gyurcsány Ferenc e szavakat mondta, maga sem gondolta talán, hogy beszédével végre eléri, amire annyira vágyott: bekerül a történelembe, s még a világhírnév is szárnyára kapja. Igaz, ezt akkor senki nem gondolta, hiszen az ország csak majd négy hónappal később tudta meg, miről és hogyan beszélt a szocialista politikus. (A kétnapos szoci frakcióülésről nagyjából annyit tudhattunk, hogy főképpen a kormányzati struktúráról meg a tárcák elosztásáról beszéltek… Az akkoriban még szinte hivatalos kormányzati harsonaként használt Gyurcsány-blogból sem értesülhettünk arról, hogy Őszödön a naplóíró „történelmi” beszédet tartott volna, a másnapi naplóbejegyzés inkább arról ír, hogy „a szombat reggelnek más hangja van” .
Hogy a szocialista képviselőknek milyen hangjuk volt Balatonőszödön Gyurcsány Ferencet hallgatva, azt nem tudjuk, mindenesetre sajtóértesülések szerint egyesek igencsak zúgolódtak, amikor Gyurcsány kiigazítási terveit meghallották. „Ez nem igaz” – cáfolta a zúgolódásos híreket Lendvai Ildikó a Népszavának adott interjúban június 6-án.)