Na hagyjuk ezt, mert kettőnk közül pillanatnyilag te csúsztatsz nagyobbat. Nem szándokozom regényt írni, talán szóban megvitatnám veled, így semmi értelme. Továbbra sem hiszem, hogy Kamera-Hungária ügyben igazad van. Nem volt szerencsés helyzet, de szándékos sem. (Egyébként a zsűriből majdnem mindenki volt már vendégem, jó eséllyel másik adással is belefutottunk volna egy ilyen helyzetbe- erre talán az a válasz, hogy nem nevezünk soha többet. Sőt meg se hívunk döntéshozókat, mert nyilván csak jövendő díjak, és kedvezmények miatt csináljuk/csinálom.)
És ha nem tűnt volna fel nem a kritikákkal van a baj, (amit előszeretetettel hangoztatsz), hanem a vádaskodással, a rosszindulatúsággal, és ha már ordenáréság, azért csak ide kívánkozik, hogy szerintem az első, feledhetetlen hozzászólásod a fórumhoz (tehát a belépőd)- mondjuk úgy, felülmúlt mindent. (Bár tudom, te azt már elintézted, hiszen bocsánatot kértél, egyszer véletlenül) Tehát arról talán ne nyissunk vitát, ki személyeskedik.
A KR-ról pedig annyit, hogy MINDENT ott tanultam. Csak ott "fogadtak be", és ezért hálás vagyok. (Egyébként pedig Az Este is ilyen az életemben- csak tévés műfajban)Sajnálom, ha neked nincsenek ilyen "bölcsőid". Örülök, hogy olyan emberekkel dolgoztam, amilyenekkel. De te nem erre utaltál, ezt mindketten tudjuk. Ha bárki azt kérdezi, hogy tisztelem-e Bolgár Györgyöt, azt mondom, hogy igen. Ha azt kérdezi, hogy emberileg szeretem-e, igen. Ha azt, hogy felkészültnek tartom-e, igen. Sokszor nem értek egyet a véleményével, más kivetnivalót nem találok benne. De vagyok így még néhány újságíróval. De te nem ezt az összetett viszonyt kívántad vizsgálni, ezt a legjobb szándékkal sem hiszem, hanem egy dolgot akartál: Politikai véleményét összemosni velem. Azaz az általad megfogalmazott negatív megítélést rám vetíteni. Na, ebben nem volnénk partner, talán ne is játszd meg magad.
És tényleg nagylelkű vagy, hogy átsiklasz a többi "bumfordiság fölött". Nagyon köszönöm.
Másrészt: kritikáidat ezentúl is meghallgatom (mint mindenkiét), de kössünk üzletet: ne sértegessük egymást. Én bántónak gondolom a te hozzászólásaidat, te pedig annak az enyémeket (holott én nem annak szánom, csak hasonlóan erősen megfogalmazott válasznak). A szigorúan vett műsorokon kívül ne "beszélgessünk" másról, jó?