"A kettő nem zárja ki egymást, csak te mosod össze őket. Rabbo kijelentése ugyanis nem erről szól."

Erről szó sincs, ezt nem állítottam.
Én egy másik mondást találtam ki.

"Akkor tessék csak zokogni tovább. Igy viszont boldog és vidám jövőt nem lehet épiteni."

Zokogjon, akinek oka van rá, de az tényleg zokogjon ...
A pszichológiától tudjuk, hogy a traumákat kibeszélni, és nem elhallgatni kell.
Az, hogy kinek mennyi időbe kerül feldolgozni a traumát, az változó, és nem te vagy én leszünk azok, aki megszabják, mennyi ez az idő.
... és természetesen, ahogy sokan butaságnak, és meghaladott dolognak tartják a trianoni csonkolás felemlegetését, és az általa keltett problémákkal való foglalkozást, úgy vannak olyanok is, akiknek a könyökükön jön ki az Auschwitz-téma, és a homokba dugják a fejüket, ha a Holocaustról kezd szó esni.
Úgy gondolják, már mindent hallottak, amit hallani lehetett, és nem érdekli őket az a régmúlt, melyet meg sem éltek.

"De jövőnket nem ezeken zokogva épitjük hanem a jobb jövőben való hitttel. Én erről beszéltem és erre utaltam amikor Rabbot idéztem. Ezzel szemben te hosszadalmasan megmagyaráztad,miért érthető a nagy magyar búbánat."

A fenéket, én sohasem magyaráztam ilyesmit, gondolom elnézted.
Mi magyarok pedig aztán pláne nem a múlton zokogunk, sőt, sokan csak a nyálcsorgató konzumidiotizmus állapotában, a múlt nélküli jelenben és jövőben hajlandóak élni, hogy semmihez semmi közük ne legyen, és semmilyen felelősség, vagy "közösségtudat" ne nyomja a vállukat, mert gyűlölik a problémák szagát, és úgy gondolják, semmi közük hozzá ("van nekem elég bajom" mentalitás, na ez aztán tényleg "zokogás" a javából).
Ezt is lehet csinálni.
A múlton való zokogás nem jellemző rám, mint ahogy a kollektív amnéziához való csatlakozás sem.
A tisztes emlékezés, és hagyományápolás az arany középút.

u.i. : ... de akik a múlton tök feleslegesen zokognak, azok attól még lehetnek boldogok a jelenben, és építhetnek boldog jövőt, ez csak a múlthoz való viszony kérdése.