Kwasniewski: visszatérés némi akadállyal
Népszabadság •
Miklós Gábor • 2007. május 18.
Politikai reprízre készül a korábbi baloldali lengyel elnök. Azonnal gyanúba keverték egy ukrán oligarchával.
Szokatlan összetételű tanácskozást tartottak tegnap Varsóban a Demokrácia európai normái címmel. A megbeszélésre több száz, különböző pártállású értelmiségit, politikust hívtak meg a szervezők. A szenzáció: az elnökségben együtt szerepel Lech Walesa, a Szolidaritás egykori alapítója, majd köztársasági elnök és Aleksander Kwasniewski, aki tíz évig volt Lengyelország államfője.
Walesa korábban többször kifejtette: nem akar pártot alapítani baloldali politikai ellenlábasával, de mindketten egyetértenek abban, az országban veszélybe került a demokratikus közélet. Hasonló módon nyilatkozott Kwasniewski is, aki ismét a politikai figyelem középpontjába került. Az 52 éves volt elnök nevét a baloldali SLD párt vezetője, Wojciech Olejniczak dobta be. Azzal állt elő, hogy Kwasniewski pártja miniszterelnök-jelöltje lehetne a 2009-es parlamenti választásokon. A "megszondáztatott" közvélemény készséggel fogadta a baloldali politikus esetleges visszatérését. A lengyel közéletet a jelenlegi hatalom, a Kaczynski ikrek kurzusa jelentős mértékben megosztja, sajátos izgalmi-bizonytalansági állapotban tartja. Sokan azt is nehezen veszik tudomásul, hogy romlani látszik Lengyelország nemzetközi kapcsolatrendszere is. Kwasniewski igyekezett "valamennyi lengyel elnöke" lenni, külpolitikai aktivizmusával emelte az ország tekintélyét.
Az exelnök az elmúlt hónapokban már meg-megjelent a politikában és elvállalta a LiD betűjelű balközép koalíció programtanácsának irányítását. A pártszövetség sikeresen vette a legutóbbi önkormányzati választásokat. Tagjai, az SLD, a belőle kivált szociáldemokrata párt, valamint az egykori Szolidaritásból származtatott balliberális Demokrata Párt, illetve a hasonló eredetű Munka Unió. A korában kormányzó SLD a legutóbbi parlamenti választásokon csúfos vereséget szenvedett politikusai szennyes ügyei miatt. A baloldali liberálisok pedig be sem kerültek a szejmbe.
Az elemzők úgy vélekednek, hogy Kwasniewskivel az élen, a balközép párttá szerveződhetne és valódi választási alternatívát nyújthatna a jelenlegi konzervatív és populista pártokból álló koalíciónak, illetve a jobboldali liberális Polgári Platformnak. Kwasniewski szerint minderről még korai beszélni, de a lehetőséget nem utasítja el. Sajátos módon a korábbi elnök reprízére időzítve került nyilvánosságra a hír, hogy egy általa irányított alapítvány (Amicus Europae) hatvanmillió forintnak megfelelő összeget kapott Viktor Pincsuk ukrán milliárdostól. Az alapítvány sietve részletes kimutatást közölt arról, mire költötték a pénzt, ám a média részletesen értekezett a volt államfő és gyanús ügyleteiről nevezetes ukrán nábob kapcsolatáról.