Két csoportra osztom az embereket: az egyik csoport az, amelyikben megbízom, a másik csoport az, akiben nem. Nem beszélgetek azokkal sem telefonon, sem személyesen, akikben nem bízom meg*. Azonosítottam a saját kis B-listámat, akikben megízom, és akikkel úgy gondolom, hogy kölcsönösen "készfizető kezességet" vállalnánk egymásért, és igyekszem rájuk figyelni.
Most például egy félórás rádiótelefon beszélgetést folytattam N-nel, akivel érzésem szerint - és a beszélgetés alapján -lehet közös dolgunk, érdeklődve hallgatta meg a "közösségi bank" ötletemet, és hát elondta, hogy nem szereti igazán a mostani munkáját. Főleg ennek a bizalmi hálózatnak az emberi oldaláról beszélgettünk, neki is, mint nekem is, számont tartott téma az pszinteség és az üzleti tisztesség. A közösségi bankban lát fantáziát, ami a kapcsolati hálóját illeti, 4 bizalmas barátnője van, akivel mindent tudnak egymásról, egyébként korábban ő is nagyon kevés embert nevezett meg, akikben 100%-ig megbizik.
A beszélgetés szakmai részében kiszaladtunk a pénzügyek területéről, ami érdekes volt, hogy egyetetértettünk: ha sikerül egy ilyen - most elnevezem igy, legyen: - a "kontrolt bizalom" elvén nyugvó bankot létrehozni, az nagyon komoly üzlet.
Azonnal le kell persze szoknom a "bank" szó használatáról, vagy egyértelműen jeleznem kell, hogy ez nem rendes bank, nem vonatkozik rá pénzintézeti törvény, mivel maga nem ad kölcsön és nem is szed betéteket, hanem ilyeneket - és sok minden egyebet - közvetít csupán. Az alapja mindennek, hogy felelősséget vállalunk egymásért, és a "kontrollált bizalom" azt jelenti, hogy még a pénzügyek tekintetében is átláthatóságot adunk egymás számára. Nem szükséges tehát központi hitelvizsgálat, mint az indexes cikkben leírt angol és amerikai hasonlóan befektetés- és hitelközvetítéssel foglalkozó szolgáltatásoknál, hiszen egymásról tudjuk a legjobban, hogy ki hogyan áll.
Ha én valakit behívok ebbe a rendszerbe, akkor az általa - a rendzer tagjaitól felvett kölcsönkért - készfizető kezességet vállalom, azaz ha nem fizet, akkor én fizetek helyette.
Ez súlyos, és túl szűk csoport, mondjuk legyen "A-csoport", amely a "B-csoporton" belül egy olyan halmaz, akiért készfizető kezességet vállalok.
Itt tartok most, dolgozom tovább a témán... Várom esetleg kérdéseiteket vagy megjegyzéseiteket, minde kérdés és reakció segíthet a világ első valóban közösségi bankjának, helyesebben virtuális bankjának a létrehozásásban!
Remélem N. is ott lesz alapítók között!
* Velük csak emailen, lásd pénzbehajtás és más feketelistások, ezekről szeretnék mihamarabb elfelejtkezni, de - sajnálom - a barátaim (B-csoport) előtt nem titkolom, hogy mi történt, mert hogy súlyos tanulságai vannak. Másrészt viszont köszönet illeti Z-t és Sz-t, és a többieket, akik nélkül sosem jöttem volna rá, hogy "Tilos kölcsön adni!" - kivéve, ha valaki részvényes a "kontrollált bizalom közösségi virtuális bankjában". Nem tudtok valami jobb elnevezést? (Ha lehet ne legyen benne a bank szó!)