Akkor én is rosszul interpretáltam a véleményem. Természetesen ugyanúgy tiltakozom akkor, ha valaki ittasan ül volánhoz és ezzel másokat veszélyeztet.
Sőt, minden drogfogyasztás esetében tiltakozom, ha a fogyasztó másokat veszélyeztet, olyanokat, akiknek nem áll módjukban kikerülni ezt a veszélyt.
Kompromisszumként én hajlandó lennék elfogadni azt, hogy mondjuk egy tíz éves átmeneti időszakik marihuánát csak otthon lehessen fogyasztani, szórakozóhelyen ne. Az pedig fel sem merült, hogy vezetni vagy egyéb, más embereket veszélyeztető munkát végezni lehessen a szer hatása alatt.
Pontosan arra való lenne a törvény, hogy az ilyen eseteket szankcionálja.
Tehát első lépésként annak is örülnék, ha legalizálnák az otthoni fogyasztást. Tíz év múlva pedig megnézhetnénk, hogy
a, mennyivel változott a fogyasztók száma (nőtt? csökkent?)
b, hogyan változott a fogyasztás mintázata (kipróbálók/rendszeres fogyasztók aránya)
c, hogyan változott a problémás fogyasztók száma (klinikai kezelést igénybe vevők/összfogyasztók).
A prognózisom az lenne, hogy a fogyasztók száma 10-15%-al növekedne a tizedik év végére, de a legalizálás után egy-két évvel ez az érték sokkal magasabb lenne, mert ilyenkor megnőne a kipróbálók száma (viszont az összfogyasztókhoz viszonyítva ez sem lenne több 15-20%-nál). A problémás fogyasztók száma viszont csökkenne, mert az egészségügyi ellátásból kiesnének mindazok, akik csak az elterelés miatt vették igénybe, és a valóban marihuánafüggők és ettől szenvedők és szabadulni akarók lennének ott.
A rendőrségi statisztikák biztos, hogy javulnának, mert ma az esetek 80%-ában a fogyasztók ellen indul eljárás, tehát ezek az esetek mind megszűnnének.
Ha a kereskedelem legalizált és nem dekriminalizált lenne, akkor önmagában a drogkereskedelemért sem indulna eljárás, ezért azok az esetek is csökkennének, amikor közös fogyasztás miatt kábítószert átad vádjával indítanak eljárást valaki ellen.
Viszont megnövekedne (nyilván azért is, mert a nulláról indul) a legalizált marihuánafogyasztás törvényben szabott határait megszegők száma, ezek ellen a szükséges és arányos mértékű büntetést alkalmaznám (ld. dohánytermék és alkohol kiszolgálása és árusítása kiskorúaknak pl.).
---
Tehát mégegyszer a félreértések elkerülése végett: én a FELELŐS fogyasztás legalizálását támogatom, ahol a drogfogyasztás kockázatáért (mert van neki) csak és kizárólag a FOGYASZTÓT terheli a felelősség, őt viszont teljes mértékben. De csak a saját fogyasztásáért és ennek következményeiért.
Remélem sikerült jól kifejezni magam, de ha van kérdésed szívesen pontosítok.