Ismerős az a könyv amit mondasz, de nekem nincs meg. De van egy pár másik. A kedvencem az a "Hogyan beszéljünk a kutyánkal". Az is a pszichológia felől közelíti meg a dolgot, meg az a megerősítő képzéses izé. Nagyon jó! Meg eleve érdekel az állatpszichológia. Sokszor csak úgy "kommunikálok" állatokkal, hogy a szemükbe nézek és szinte "érezzük egymást". Lehet hogy ez most hülyén hangzik.. :) De volt párszor olyan is, amikor pl. egy nagy kutya közelített felém meg a kuttyom felé, és én meg szúrósan a szemébe néztem egy darabig, aztán elment. Persze ez se jön be mindegyiknél, de nem rosz. Meg a szemből sokmindent ki lehet nézni. Pl. szeretet, düh meg ilyesmi. Szal érdekes.

Meg persze én is egyetértek, hogy az állatok is megkülönböztetik a férfit és a nőt. Ez is érdekes. :) De azt is nagyon jól tudják, hogy kit lehet kijátszani, és kit nem. De nagyon tudják.. :D Meg nagy kutyák között is vannak olyan fajták, akiket nagyon könnyű kezelni és akár gyerekek mellé is ajálnják. Meg hát igen. A fajták közti különbségeket sem árt számításba venni a kiképzésnél. Pl. a makacsság. Van itt a szomszédunkban egy cocker spániel, és ha nála van a játékja, azt lehetetlen elvenni tőle a gazdija számára. De senkinek nem adja oda, sőt, oda is kap. ha elakarják tőle venni. A saját gazdájának is! Aztán próbáltam vele valamit csinálni. Következetesség, határozottság kell neki, aztán meg az elmaradhatatlan dícséret. Jó időbe tellt, de elvettem tőle a labdát, odaadta. Aztán dicséret képpen, vissza is kapta miután mondjuk leült. Nehogy már az legyen, hogy mindig azzal azonosítja a játék elvevését, hogy utána soha nem kapja vissza. A gazdája meg csak úgy nézett. De azóta se szokott le a nagy birtoklásról, mivel sztem nem jól csinálják. De azért mindig ott ugat hogy dobják el neki a labdát, csakhát nem tudják tőle elvenni.

Meg vannak az utcában kutyák akik mindenkit megugatnak, de tényleg mindenkit, én meg tök jóban vagyok velük, meg megsimizem meg ilyenek. :) Meg volt itt a közelben egyszer egy rotweiller és ő is ilyen volt. Én meg akárhányszor elmenten mellette, mindig kedvesen köszöntem neki meg beszétem hozzá, aztán amikor meglátott, mindig elkezdte csóválni azt a picike farkát és vele együtt szinte az egész hátsó felét. :)) Nagyon bírtam! :D De én már pici koróm óta ezt csinálom.. Anyu meséte hogy amikor még beszélni is alig tudtam, de ha megláttam egy kutyát, rögtön mondtam hogy "deje kuta deje!". :D Már kicsinek oda voltam az állatokért! :)))

Na már megint regényt írtam én is! :D