"Azért, mert te valamiért az első generációs orosz lakosság kapcsán az állampolgárságot kezdted feszegetni (máig nem értem, miért), és arról buzgón megjegyezted, hogy még az ősésztek is csak harmad-negyedgenerációsok lehetnek."
Éppenséggel az első hivatkozás arra, hogy ki hanyadik generációs tőled származott az 1238-as hozzászólásban, ahol ezt írtad:
"Az állampolgárság megadásához (egy a SZU-ban erőszakkal benntartott állam kiválása esetén) ezek a dolgok viszont természetesek, mivel a területükön élő oroszok jelentős része első generációs betelepülő, akiket a SZU aktív támogatásával sikerült leszórni Tallinban, és az északkeleti iparvidéken.", és mint látható a következő idézetedből ismét, bár másként (most nem generációt, hanem szülőföldet emlegetve) hivatkozol rá.
"Nem az önálló észt államiság a lényeg, hanem az, hogy a mai oroszok többsége Oroszországban született, nem Észtország a szülőföldje."
Ez pl. nagy valószínűséggel nem igaz, ehhez ugyanis az kellett volna, hogy a szerinted létezett eloroszosítási célzatú betelepítések legnagyobb része 80-as években történjen (akit ugyanis pl. 70-es években mondjuk 20 évesen betelepítettek, az ma kb. 60 éves ergó sokkal inkább a gyerekeiről és unokáiról szól a történet, nem is beszélve a 60-as, 50-es és 40 es évek betelepülőiről). A korábban betelepülőknek ugyanis már leginkább a helyben született gyerekeikről van szó, meg arról a szintén nem kevés emberről, akik amúgyis ott éltek pl. Narva és Kohtla Jarve környékén alapetően és mindíg orosz környezetben. Ez utóbbiak ugyan állampolgárok, mert 41 előtt is ott laktak, de ettől még pl. az orosz nyelvű oktatás 0-ra redukálása őket sem tölti el örömmel.
"Egy törpeállam egy óriási és agresszív országgal a seggében, 30 %-os kisebbségével ezt tudja csinálni, védi a kultúráját és a nyelvét."
Mi köze a szoboráthelyezés provokatív kierőszakolásának (a helyi oroszokkal lehetett beszélni, már történtek is változások magán a szobron is, mint írtam) a nyelvvédelemhez?
"'Ez leginkább attól függött volna, mire specializálták volna ezt az országrészüket. Ha gyapottermelésre, mint pl. Üzbegisztánt, akkor viszonylag kevés ipart telepítettek volna ide és persze ennek függvényében az életszinvonal sem feltétlenúl emelkedett volna.'
Túl sok bizonytalanságot nem látok a dologban.
Minden jel szerint azt csináltattak volna velünk, mint amit a KGST-ben, tehát a szocialista igényeknek megfelelő, azaz átlagos vagy rossz minőségű termékeket, ipari, nehézipari bedolgozómunkát, semmilyen versenyképes cuccost (néhány kivétel akadt).
Többek között ezért tartunk most ott, ahol tartunk."
Elég hosszadalmasan írtad, de örülök, hogy te is elismerted az eredeti téves következtetésed (vagyis, hogy "Tehát, ha annak idején Magyarország is csatlakozik a SZU-hoz, akkor a geci szovjetek itt is "magasan tartották volna" az életszínvonalat.") tévességét.
schgy