ikaljan Creative Commons License 2007.05.07 0 0 1233
Egyébként szerintem ez a félreértés (jelesül az iszlám fundik egybemosása, és Irán önálló hatalomi tényezőként való kezelése) az lényege, hogy miért is volt hiba az USA iraki stratégiája. Ugyanis amíg Szaddam rezsimje megvolt, addig irán valóban el volt szigetelve a Közel-Kelettől. Afganisztán ebből a szempontból nem jelentős, hoszen a tálibok szintén Irán ellenségei voltak. A lényegesebb a paki viszony - mivel ez jelent kijáratot India és kína felé, illetve az Orosz kapcsolat, - amely türkmenisztánon keresztül érvényesül. Az iraki beavatkozással, illetve sikertelenségével, egy nem szövetséges - ám iránnal kapcsolatban reteszt képező országot sikerült kiiktatni, és a shiita többségű Irak megteremtette a közvetlen földrajti összeköttetést Szíria (és továbbhaladva, Libanon irányába). A másik oldalon viszont a pakisztáni rendszer érezhetően egyre inkább kínai orientációt vesz fel (ahogy az amerikai erők egyre jobban beleragadnak Afganisztánba) - a türkmének meg eddig is jó orosz kapcsolatokkal rendelkeztek. (ráadásul Putyin alatt meg is erősödtek a nagyhatalmi ambíciók). Természetesen egy Irán elleni szárazföldi katonai csapáshoz a iraki pozíciók jól jönnének, de ez az opció a jelenlegi helyzetben nem igazán valószínű (a légicsapáshoz meg tök mindegy.)