nemzet csakra
2007.05.06
|
|
0 0
topiknyitó
|
árr most kéne mozikba kerülnie, még mindig csak készül egy hazai stúdióban, nagyrészt külföldi pénzből A kis Vuk. A helyszínen tett látogatásunkkor kiderült, ennek a filmnek alig lesz köze gyerekkorunk megatározó élményéhez, Dargay Attila Vukjához. Az új kisróka selymesen szőrős, emellett nagy mangaszemeket kapott és összeurópai konzumcikknek készül. Megkaptuk a film előzetesét is, amit látva Dargay csak annyit üzent: no comment.Európának készül A sztori is egészen új alapokon nyugszik: Fekete István Amerikában élő fiának regényén. Gát György és a Hogyan lettem médiasztár című könyvet jegyző Dóka Péter forgatókönyvét aztán két amerikai, George Hencken és Quentin Masters próbálta a nemzetközi ízléshez igazítani. Elővigyázatosságra int, hogy Masters az IMDb szerint utoljára a hetvenes-nyolcvanas években rendezett pár filmet, amik kettő körüli pontot kaptak a tízből. Az eredeti szépen csengő neveket, mint Íny, Tás, Kag, Vahúr már olyanok váltják, mint Arcadonna, Alex, Carmella és Csimpi. Megint egy kozmopolita odaszarás. |
|